- Tizenhárom évesen rátaláltam az interneten a YFU-ra (Youth For Understanding). Először féltem erről beszélni a szüleimnek, de amikor tízedikes lettem, eldöntöttem, hogy cserediák leszek. Anyukám segített, apukám először nem örült, mert féltett. Én vagyok a családban a legkisebb, két bátyám akkor már Norvégiában dolgozott.

- Miután elszántad magad, merre indultál?
- Elmentem a YFU-hoz, kitöltöttem egy csomó papírt és pénzt is kellett szereznem. A YFU-nál tartottak egy kurzust, hogyan kell ezt csinálni. Elég jól sikerült, a családomnak csak a költségek kisebbik részét kellett állnia.

- Miért Magyarországot választottad?
- Először csak éreztem, hogy ide kell jönnöm, aztán később megtudtam, hogy a YFU-nak van zeneprogramja Magyarországon, ami miatt sokan választják, és én zenét is akartam tanulni.

- Mit tudtál rólunk?
- Hogy van Balaton, hogy furcsa a nyelv, és hogy innen hozzák a görögdinnyét Észtországba. Tulajdonképpen a görögdinnye miatt jöttem.

- Százhalombattára hogyan kerültél?
- Először a Násztor-családhoz szervezett a YFU, de amikor a fiuk hazajött Argentínából, átköltöztem az Albert-családhoz. A lányukkal, Rékával és az anyukával, Edittel még szeptemberben találkoztam egy biciklitúrán. Akkor váltottam iskolát is. Ősszel még a SZISZKI-ben kezdtem. Szerettem azt az osztályt és az osztályfőnök, Pozsgai Anita sokat segített. Nehéz volt otthagyni őket, de szerettem volna többet foglalkozni a zenével. Tetszett a százhalombattai művészeti iskola, de nem kimondottan az volt, amire vágytam, ezért elmentem a budapesti Weiner Leó Zenei Szakközépiskola nyílt napjára, beszéltem az igazgatónővel és az egyik zongoratanárral, aki azt mondta, hogy várnak.

- Más a zenetanítás Magyarországon, mint Észtországban?
- Teljesen más a módszer, Észtországban a gyerekek nem tanulnak összhangzattant. Otthon munkahelynek tekintik az iskolát, nem kérdezik meg, hogy mi történt a hétvégén. Itt, Magyarországon nem furcsa, ha óra után teljesen más dolgokról beszélgetnek a diákok a tanárokkal.

- A sulin kívül mivel foglalkoztál?
- Az osztálytársaimmal elmentünk a Művészetek Palotájába Mahlert hallgatni. Ott tanítottak meg az első magyar káromkodásra. Násztor Éva elvitt Bandyhoz rajzolni, mert talán úgy látta, hogy unatkozom. Nem is érdekelt előtte a rajz, rosszul rajzoltam, de nagyon megszerettem azokat az embereket. Örülök, hogy Pozsgai Anita családjával is megismerkedtem, a lányaival jártam vívni. Az a szerencsém, hogy igazán jó emberekkel találkoztam, akikkel sok mindent kipróbálhattam. Úgy érzem, mintha a testvéreim lennének.

- Változtál az elmúlt hónapok alatt?
- Amikor megérkeztem, még gyerek voltam, most már nem annyira. Úgy tartjuk, az észtek hidegek, ironikusak. Szerintem barátságosabb lettem. A magyarok nagyon kedvesek, de gyorsan változik a hangulatuk.

- Nemsokára hazautazol, hogyan tovább?
- A nyáron elmegyünk egy barátnőmmel Rigába. Két évig még gimibe járok, szeretnék angolt tanulni és utána egyetemre jelentkezni. Lehet, hogy külföldre, lehet, hogy Magyarországra. Még nem tudom, mit szeretnék tanulni. Egy zongoratanárom szerint ez ennyi idősen nagy baj, szerintem azonban van még időm gondolkodni. Nagyon szeretem a zenét és az írást. Amióta Magyarországon vagyok, minden hónapban írtam az otthoni újságba. Nem hiszem, hogy egész életemben egyféle dologgal fogok foglalkozni.