A 2006. január 1-jén hatályba lépő, a családtámogatási rendszer átalakításáról szóló, 2005. évi CXXVI. törvény rendelkezései alapján megszűnik a rendszeres gyermekvédelmi támogatás jogintézménye és helyébe lép a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult a normatív étkezési térítési díjkedvezmény, az egyszeri támogatás, valamint normatív alapon az ingyenes tankönyv igénybevételére.
Annak a gyermeknek, illetve fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága tárgyév július 1-jén fennáll, az önkormányzat jegyzője még ebben a hónapban, tehát júliusban egyszeri támogatást folyósít. A támogatás összege 2006-ban 5.000,- Ft.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság feltételei:
1. a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének /továbbiakban: nyugdíjminimum/ 110 %-át,
a.) ha a gyermeket egyedülálló szülő, vagy más törvényes képviselő gondozza, vagy
b.) ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy
c.) ha a nagykorúvá vált gyermek nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét nem töltötte be, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be;
1. nem haladja meg a nyugdíjminimum összegét az 1.) alá nem tartozó esetekben.
Fentiek mellett további feltétel, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külön-külön a nyugdíjminimum összegének hússzorosát vagy együttesen a hetvenszeresét.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot az önkormányzat jegyzője egy éves időtartamra állapítja meg. A kérelmeket a Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodáján nyújthatják be.
A módosítás a családi pótlékot is érint. A családi pótlék összegei 2006. január 1-ei hatállyal szintén változnak, az alábbiak szerint:
A családi pótlék összege:
- egy gyermekes család esetén: 11.000,- Ft,
- egy gyermeket egyedül nevelő esetén: 12.000,- Ft,
- kétgyermekes család esetén: 12.000,- Ft/ gyermekenként,
- két gyermeket egyedül nevelő esetén: 13.000,- Ft/ gyermekenként,
- három- vagy többgyermekes család: 14.000,- Ft/gyermekenként,
- három vagy több gyermeket egyedül nevelő: 15.000,- Ft/ gyermekenként,
- tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család esetén:
21.000,- Ft,
- tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket egyedül nevelő esetén, a tartós beteg, illetve súlyos fogyatékos gyermek után:
23.000,- Ft.
Aki a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében rendszeres gyermekvédelmi támogatásra és családi pótlékra egyidejűleg jogosult, és úgy ítéli meg, hogy az ily módon folyósított ellátás kedvezőbb a számára, az 2006. január 10-éig kérheti a családi pótléknak a 2006. március 31-éig terjedő időszakra a 2005. december 31-én hatályos szabályozás szerint történő továbbfolyósítását. A határidő elmulasztása jogvesztő.
Az igényeket közvetlenül a MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatósága Családtámogatási és Szociális Ellátási Iroda Családtámogatási Osztályához kell benyújtani.
Elérhetőségek:
Cím: 2700 Cegléd, Kosárhegyi út 3.
Postacím: 2701 Cegléd, Pf. 302.
Telefon: 06-53-314-745, Fax: 06-53-314-744
Az Igazgatóság a fent említett kérelem benyújtását hatósági bizonyítvány kiállításával igazolja. Az igazolás bemutatásával az igénylő részére legfeljebb 2005. március 31.-ig az önkormányzat tovább folyósítja a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, illetve eddig az időpontig megállapítja a támogatást azok részére, akik 2005. december 31.-ig rendszeres gyermekvédelmi támogatás iránti igényüket előterjesztik, és a jogosultság feltételei fennállnak.
A törvénymódosítás értelmében 2006. április 1-jétől mindenki hivatalból az új összegű családi pótlékot kapja, illetve ezután részére az önkormányzat már nem folyósítja tovább a rendszeres gyermekvédelmi támogatást.
Annak a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató, illetve felsőfokú iskola nappali tagozatán tanuló nagykorú személynek, akinek 2005. december 31-én rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósít az önkormányzat, vagy az erre irányuló kérelmét 2005. december 31.-ig előterjeszti, és a jogosultság feltételei fennállnak, legfeljebb a tanév végéig, tehát 2006. augusztus 31.-ig a régi támogatást folyósítja, illetve állapítja meg az önkormányzat.
Azt a jogosultat, aki 2005. decemberében rendszeres gyermekvédelmi támogatást kap, illetve erre irányuló kérelmét 2005. december 31-ig előterjeszti, és a jogosultság feltételei a benyújtás időpontjában fennállnak, 2006. június 30-ig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultnak tekinti az önkormányzat.
Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a fentiekkel kapcsolatosan bővebb információkért keressék a Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodájának Szociális csoportvezetőjét, Nagy Annát /I. em. 133. Tel.: 542-138./.
Polgármesteri Hivatal
Hatósági Irodája