A május 25-i Kihívás Napjával befejeződött a negyedik Futabatta évad Százhalombattán.
Az utolsó futónapon mintegy kétezer-kétszázan vettek részt, ezúttal minden korosztály egyszerre indult, délután kettőkor. Miután a mezőny visszatért a főtérre, a szervezők kiosztották az ötalkalmas strandbérletet, amely azoknak járt, akik mind a hat fordulóban részt vettek. Jutalmat kaptak azok a közösségek is, amelyek a legaktívabban kapcsolódtak be a sportprogramba. Százezer forintos sportszerutalványt nyert a Szivárvány Óvoda és a Kőrösi iskola, és ugyanekkora értékű buszutalványt vehetett át az Olajipari Műszaki Nyugdíjas Egyesület. Kisorsolták a fődíjat, a százezer forint értékű utazási utalvány, amelynek szerencsés nyertese Vlukovszki Ildikó. A főtéri emelkedett hangulatot Barbee koronázta meg, a főként a fiatalok körében népszerű énekesnőt hangosan ünnepelte a közönség. Szeptemberben újra rajtol a Futabatta, hogy ismét az egészséges életmódot, a mozgást népszerűsítse a battaiak között.



























































































