- A rendelőben nőttem fel. 1978-ban kezdtem és 2009-ben onnan mentem nyugdíjba. Ez idő alatt több lépcsőfokot is bejártam a házban. Voltam például gécser, aki a műszaki személyzetnek osztja a munkát. Sokáig dolgoztam telefonközpontosként, azt nagyon szerettem. Mindig tudtam, milyen idő van, anélkül, hogy hallgattam volna az időjárás-jelentést, mert ki lehetett venni a telefonálók kedvéből, és ahogy hozzám szóltak. A készüléken át is nagyon közel kerültem az emberekhez. Később a recepción személyesen is találkoztam a betegekkel. Úgy éreztem, szeretnek, és ez be is bizonyosodott most, hogy nyugdíjba mentem. Megállítanak az utcán, kérdezik, miért nem látnak mostanában? Az ember vágyik ezekre az évekre, de ha eljön, már nem is akarja. Hiányzik a munka, a találkozások, a munkatársak. Most is, ha társaságra vágyom, bemegyek a rendelőbe vagy a könyvtárba.

- Oda milyen szálak kötik?

- Gyerekkori pajtásaink ajánlására költöztük 1974-ben Komlóról Battára. Fiatal házasok voltunk, féléves Peti fiunkkal érkeztünk szeptemberben a városba, októberben már kaptunk is lakást. Hallottunk a Spektrum Klubról, és a férjemmel felváltva járni kezdtünk a társaságba. Azért felváltva, mert nem volt senki, akit megkérhettünk volna, hogy vigyázzon a fiunkra.

- Miről szólt a Spektrum Klub?

- A társaságot László Bandy és Julika fogták össze. Olyan hangulatot teremtettek, hogy az ember vágyódott közéjük. Szórakoztató esteket szerveztünk magunknak, útibeszámolókat tartottunk diavetítéssel, irodalmi játékokat játszottunk, szellemi vetélkedőket. Zenét hallgattunk, könyvekről beszéltünk – mindenféléről, ami fiatalként érdekelt bennünket. De aztán elkezdett kihunyni az élet, ide-oda tették a klubot, végül a társaság nálunk kötött ki. Mindenki akkor jött-ment, amikor akart. Ketten-hárman rajzolgattak vagy csak nevetgéltünk. Sok volt köztük a "mérnökóvodás", olyan frissen végzett fiatal mérnök, aki akkor került a DKV-ba és ismerősöket keresett. Egy idő után azonban szétmentünk a férjemmel és széthullott a társaság. Egyedül maradtam a fiammal. Volt, aki megtartotta a jó szokását és továbbra is jött hozzám, de én is mindig megtaláltam a magam társaságát. KISZ-titkár voltam az SZTK-ban, akkoriban odatartozott a bölcsőde és a gyógyszertár is.

- Mit csinált a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség)?

- Gyűléseket, kirándulásokat, kézimunkaversenyt szerveztünk. Akkoriban még voltak nőnapi ünnepek, mert megcsináltuk magunknak. Rendeztünk előadást a gyerekfogászat fontosságáról. Voltunk KISZ-találkozón Ráckeresztúron, jurta táborban. Nem volt szakszervezet, nekünk kellett végigvinni a munkakörülményekkel kapcsolatos elképzeléseinket.

- És sikerült?

- Addig ütöttük a vasat, amíg eredményre vittük. Szép lassan aztán kikoptam a KISZ-ből, de a régi barátságok jó része még ma is megvan.

- Említette, hogy Komlóról érkeztek Battára. Milyen volt az egykori bányászváros?

- Mindig büszke voltam rá, hogy bányászcsaládból származom. Általános iskolás koromban jártam egyszer az első szinten. Kisvasút vitt le odáig, onnan liftek mentek még huszonhét szint mélységbe. Szörnyű volt. Sötét, por, félelmetesen szűk járatok. Én még láttam csákánnyal bontani a szenet. A sok bánya az elmúlt 6-10 évben sorban bezárt. A férfiak 70 százaléka a bányákban dolgozott. Komló soha nem volt szegény város. Most már az. Pang az egész. Ma már nem köszönnek úgy, hogy "Jó szerencsét!" Anyukám és az öcsém most is ott élnek, és én még mindig azt mondom, hogy hazajárok.

- Miért költözik most mégis Pestre?

- Ott lakik a fiam a családjával. Peti most 37 éves. Általa átélhettem a szülést és megismerhettem a gyereknevelést a betegségem mellett. Mindig is jó volt a kapcsolatunk és mivel most segítségre van szükségem, a fiam közelébe költözöm. Ott van az unokám is, a hároméves kicsi Zsófi.

- Milyen betegségre utalt?

- Három szívműtétem volt. Anyukám a bányában dolgozott, amikor engem várt és mérgező gáz került a szervezetébe. Állítólag ezért születtem lukas szívvel. 1964-ben volt az első műtétem. Aztán ’90-ben a mitrális, kéthegyű billentyűt kicserélték műanyagra. Már ettől is nagyon sokat javult az állapotom, de nem volt tökéletes, úgyhogy beraktak egy peacemakert. A műtét lelkileg nagyon megviselt, utána nehezen álltam fel. De aztán éreztem, hogy fizikailag milyen jót tett: tornáztam, futottam. Hatalmas és nagyon jó változást hozott az életembe. 15 éven át jóformán panaszmentes voltam, úgy éreztem, semmi bajom. Most már megint hamar elfáradok. Ha úgy érzem, leülök és olvasok. Napokig képes vagyok egy könyv fölött ülni. Beleolvasok a könyvtárban, ha megfog, elhozom. Zenéket a fiamtól vagy a baráti körömtől kapok.

- Kit ajánl a következő beszélgetésre?

- Vida Ferenc nagyon jó sportember, és számomra jó példa, ahogy családapaként a három gyermekét neveli.