A szélsőséges időjárás következményeinek kezelése és megelőzése, a lakosság biztonsága, valamint a közterületek és az épületállomány védelme érdekében változtatási tilalmat rendelt el a százhalombattai képviselő-testület Óváros bizonyos részein. Egyebek mellett erről határoztak a testület április 28-i ülésén.
A rendelet lényege, hogy a partfalomlással veszélyeztetett területeken, nem lehet építeni, illetve műszaki beavatkozást végezni. Az elmúlt évek extrém időjárása, és az ezzel együtt járó özönvíz szerű esőzések miatt szakvéleményt készíttettek a város geotechnikai állapotáról. A vizsgálat során kiderült, hogy a település egésze érzékeny geotechnikai szempontból, de lehatárolhatóak a mozgásveszélyes, ezen belül pedig a mozgásban lévő területek. A szakértők három kategóriába sorolták a belterület geotechnikai állapotát. A fokozott figyelmet igénylő helyszínek Óvárosban vannak, ezekre rendelték el a változtatási tilalmat. A rendelkezés a Sánchegy-Téglagyári völgy - Határ utca - Turul utca területét, valamint a Halom, a Hun, a Szent László, a Panoráma, a Meggyfa és az Attila utcát érinti.
Rendeletet alkotott a képviselő-testület a 2010. évi zárszámadásról, és elfogadták a 2010. évi egyszerűsített beszámolót.
Templomfelújítás
A 2011. évi költségvetésben 6 millió forintot helyeztek céltartalékba az egyházi ingatlanok felújítására, amelyet Szabó Zoltán egyházi tanácsnok javaslatára most felszabadítottak. Az egyházak képviselői a témáról megbeszélést tartottak márciusban, ahol létszámarányos felosztásában állapodtak meg. A Százhalombattai Szerb Ortodox Egyházközség 871 ezer forint támogatást kapott a templom bejárati lépcsőjének felújítására, a református egyházközség számára 2,5 millió forintot biztosítottak a templom külső falfelületének felújítására és a csatorna javítására, a római katolikus egyházközség pedig 2 millió 629 ezer forintot fordíthat templomfelújításra.
A képviselő-testület megerősítette szándékát, hogy alapítóként megszüntetné a "Százhalombatta Városért", valamint a "Százhalombatta Város a Munkanélküliekért" Közalapítványokat, mivel azok tényleges tevékenységet nem végeznek.
Rendeletben határozták meg, illetve aktualizálták a védőnői körzetekben ellátandó gondozottak létszámát, valamint a felnőtt, a gyermek háziorvosi és a fogorvosi körzeteket.
Támogatták a "Matrica" Múzeum kérelmét, így az intézmény költségvetése átcsoportosításával 827 ezer forintért projektort és két környezetbarát turisztikai audiooszlopot vásárol.
A SZÁKOM Kft. javaslatára módosították a hulladékudvarban térítésmentesen lerakható hulladékok körét. Bekerült a rendeletbe az elektronikai hulladékok, valamint a veszélyes hulladékok gyűjtése és elszállítása. Hatályát vesztette a hulladék égetésével, valamint az inert hulladék Pusztazámoron történő lerakásával kapcsolatos rendelkezés, valamint pontosították a szabálysértők körét, illetve azokat a szabálysértéseket, amelyek esetében a közterület-felügyelet helyszíni bírságot szabhat ki.
Kétműszakos közterület-felügyelők
Önálló irodává szervezik a közterület-felügyeletet, egy fővel megemelik a létszámát, valamint a műszakos munkarendet is bevezetik június elsejétől. A délelőttös műszak reggel 6-tól délután 2-ig, a délutános műszak pedig 2-től este 10-ig tart majd.
Módosították az egyes kitüntető díjak és elismerő oklevelek alapításáról és adományozásáról szóló rendeletet. A képviselő-testület még márciusban döntött arról, hogy Közrend, Közbiztonsági Díjat alapít, ez váltotta fel a korábbi Közrend, Közbiztonsági Elismerő Oklevelet. A változás azt is jelenti, hogy a jövőben az ezen a területen végzett hosszú távú, kiemelkedő színvonalú szakmai munkát az erkölcsi elismerésen túl pénzjutalommal is értékelik.
A kormány ajánlásának figyelembevételével rendeletet alkotottak az évi kétszeri igazgatási szünetről. Idén július 18-tól augusztus 21-ig, valamint december 23-tól január 6-ig rendelik el a szünetet a Polgármesteri Hivatalban, amely azonban csökkentett létszámmal, de nyitva tart és biztosítja a feladatok ellátását és az ügyfélfogadást.
Foglalkoztatáspolitikai munkacsoport
Ismét tárgyalták és ezúttal egyhangúlag támogatták dr. Hegedüs Róbert foglalkoztatási munkacsoporttal kapcsolatos indítványát. A képviselő foglalkoztatáspolitikai koncepció kidolgozására és – előkészítésként - egy felmérés elkészíttetésére tett javaslatot. Ebből kiderülne, milyen intézkedésekre, változtatásokra lenne szükség annak érdekében, hogy javuljon a foglalkoztatás a városban. A munkacsoport munkáját 4,8 millió forinttal támogatja az önkormányzat.
Megtárgyalták a testvérvárosi kapcsolattartók és a Testvérvárosi Munkacsoport személyi összetételét, a munkacsoport új vezetője Sinka László alpolgármester lesz. A testvérvárosi kapcsolattartó – a korábbi bizottsági döntésnek megfelelően –Szováta esetében Szabó Zoltán, Brzesko tekintetében Sinka László lesz, dr. Hegedüs Róbert pedig az olasz testvérvárossal, Sanazzaro-val tartja majd a kapcsolatot.
Felújítják az almádi üdülőt
Az idei évtől nem tudja már megnyitni kapuit az önkormányzat tulajdonában levő balatonalmádi üdülő, mivel sem műszaki, sem építészeti, sem pedig gépészeti szempontból nem tudja ellátni funkcióját. A testület egyhangúlag támogatta, hogy az oktatási intézmények bevonásával, pedagógiai programjukkal összhangban készüljön egy alapprogram, amely meghatározza, milyen műszaki tartalommal valósuljon meg a felújítás. Az önkormányzat az idei évben anyagi támogatást biztosít a gyerekek nyári táboroztatásához. Az üdülő idei fenntartására, karbantartására szánt összeget átcsoportosítják a gyermekintézmények költségvetésébe. Az gyermekenként és vendégéjszakánként 2 000 forintot kapnak.
Támogatták Szabó Zoltán önálló indítványát, hogy bízzanak meg munkacsoportot az Arany János iskola új tornacsarnoka megépítésének előkészítésével. A csoport feladata, hogy a júniusra dolgozzon ki javaslatot a tornacsarnok helyszínére, nagyságára és finanszírozási lehetőségeire.
Zárt ajtók mögött tárgyaltak a Promotion Service Kft. alapító okiratának módosításáról és a Korshak Kft. 2010. évi gazdálkodásáról, valamint döntöttek a Halom TV Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsági tagjának személyéről.



























