Munkacsoportot bíznának meg az Arany tornacsarnok beruházásának előkészítésével

Támogatta a százhalombattai Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság Szabó Zoltán képviselő önálló indítványát, hogy bízzanak meg munkacsoportot az Arany János iskola új tornacsarnoka megépítésének előkészítésével. A csoport feladata az lenne, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben "ugrásra készen" várhat az önkormányzat egy esetleges pályázati lehetőségre, tehát konkrét tervekkel keressenek pénzügyi forrásokat. A bizottság elnöke, Nagy Balázs hangsúlyozta: remélik, hogy ebben a ciklusban megvalósulhat a létesítmény, hiszen nem tartható, hogy a város legnagyobb iskolájának legyen a legkisebb tornaterme.


A bizottság megtárgyalta a Korshak Kft. 2010-es pénzügyi, gazdasági beszámolóját is, amely kapcsán Nagy Balázs elmondta, azt várják az új ügyvezetőtől, hogy a cég legyen sikeresebb a bevételt eredményező rendezvények és a lakásértékesítés terén. (HTV)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák