Csóka László régi-új stílusú tárlatát szemlélhetjük most meg. Régi, hiszen 17 éve kezdte megfogalmazni nonfiguratív képeit. Új is egyben, mert volt egy művészi kitérője a tájképek világa felé, hogy ott feltöltekezve a természettel, újult erővel kezdje a lelke bugyrainak feltérképezését. Első rajzait - még gyermekkorban - az indiánokról szóló olvasmányok motiválták, festészeti tanulmányai után Hamvas Béla művei, a buddhizmus és a középkori misztikusok hatására kezdte meg termékeny alkotó útját. Azt mondják, aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Mindezt híven alátámasztja a kép, melyen a fény, a megvilágosodás mellett egy ördögfióka settenkedik el, hogy mutassa a másik oldalt is.

Éjszakánként alkot, a mélység, az álomvilág érzéseit és rezgéseit hozza felszínre, vívódásokat és kétségeket vet vászonra. A kép elkészítésével kiizzadja magából a probléma megoldását, újjá születik a napfelkeltével, a fény megszületésével. "Legfigurálisabb" képe a Boszorkányszombat, ahol faboszorkányok mágikus tánccal kapcsolják össze az érzelmeket megjelenítő vizet az égiek világával. Témában hasonló, de megfogalmazásban különálló világot jelenít meg a Sámántánc, amelyen az életfa magyar motívumokkal megfogalmazott szárnyas alakja, a lélek holdjában megmerítkező sámán az égig repül, hogy meghallgathassa a túlvilág üzeneteit. Ezen képek kivételével az összes többi cím nélküli, a festő nem akarja befolyásolni a nagyérdeműt, engedi, hogy mindenki elkalandozhasson saját képzeletvilágába. A zene dinamizmusa kiérződik a festményekből, néhol szinte a "szemünkkel halljuk", hogy hol tűnődött el a muzsikus és a képalkotó is. Dimenziók között bolyong, utat keres az élénk színek és elgondolkodtató formák segítségével, lepelként húzza félre őket, hogy válaszokat találjon az őt foglalkoztató kérdésekre. Ősi motívumaival a vibráláson keresztül keresi a megnyugvást és harmóniát, hogy a következő alkotó éjszakán újból a lélek kútjába ugorjon.

A kiállítás megtekinthető május 3-ig a Barátság Kulturális Központ megszépült, új galériájában.