Mégis költözik a posta

80 millió forinttal támogatja Százhalombatta város önkormányzata, hogy a főtéri postahivatal a Rendezvényközpontba költözzön. Erről döntött március 24-i zárt ülésén képviselő-testület.

A rendezvényközpont építésekor két szolgáltatás átköltöztetéséről volt biztosan szó: a gyógyszertárról és a postáról. Ez utóbbinál azonban anyagi problémák és műszaki kifogások is felmerültek, majd ősszel több személyi változás is történt a Magyar Posta Zrt. vezetőségében, ezért a tárgyalások egy időre megrekedtek. A városlakók már arról beszéltek, hogy a posta talán örökre a régi helyén marad.


Vezér Mihály polgármester azonban folytatta az egyeztetéseket az új vezetéssel is, és ezek eredményeit ismertette a zárt ülésen képviselőtársaival. Háromoldalú szerződés keretében a Magyar Posta Zrt megállapodik a bérletről a Korshak Capital Kft-vel, minthogy a szóban forgó helyiség az ő tulajdonuk, az önkormányzat 80 millió forintot biztosít az átalakításra a postának, amit ők 60 millióval egészítenek ki. Nagy Balázs képviselő elmondta, az új posta még az idén elkészül, és valóban 21. századi lesz, komfortosabb ügyféltérrel, sorszámmal. Az önkormányzat ugyanakkor garanciát kér a Magyar Postától, hogy a TESCO-ban üzemelő fiókot a mostanival azonos feltételekkel tovább működteti.


A posta hosszú éveken át a piaci árnál alacsonyabb bérleti díjat fizetett az önkormányzatnak azért a helyiségért, amelyben jelenleg működik. Az ingatlan és környékének rendezése, hasznosítása a városrendezési terv része, a megkérdezett képviselő szerint valószínűleg új bérlőt keres majd oda az önkormányzat.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák