Újabb rekordok a Futabattán

  • img

Már a februári fordulón is elképesztően sokan – ezernyolcszázan – vettek rész, a márciusi futam azonban minden eddigi fordulót űberelt, hiszen ezúttal ezerkilencszázan regisztráltak, hogy közösen mozogjanak a Futabattán.

Eddig még nem – a zárófordulók kivételével – nem fordult elő, hogy megközelítse a kétezret a futók száma, igaz, ezúttal az időjárás sem riaszthatta el a résztvevőket. A délelőtt folyamán ismét nagyarányú új regisztrációt könyvelhettek el a szervezők, a városi nyugdíjas klubok ezúttal is nagyon aktívak voltak. Az újaknak a fődíjra már nincs esélyük, a "Futabattás" pólót azonban még megkaphatják, mert az négy pecsét után mindenkinek jár, az utolsó forduló pedig ezúttal is kettőt ér.


A bemelegítés után lelkesen futottak a kicsik és a nagyok, akik narancsot és – ha megvolt a négy pecsétjük – pólót kaptak ajándékba.


Délután a Négy Muskétás Akrobatikus Táncsport Egyesület tartott nagy sikerű bemutatót, majd bemelegítette a jókedvű közönséget. Az iskolások Pásztory Dóra arany- és bronzérmes paralimpikonnnal beszélgethettek. A világ- és Európa-bajnok úszó beavatta a gyerekeket a parasport szépségeibe, és megmutatta nekik aranyérmeit is.


A következő Futabatta április 13-án lesz.


(Batta Online)



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák