A mindennapos testnevelés bevezetéséről egyeztetett az iskolaigazgatókkal Szél Pál, az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság elnöke, valamint Macsali Róbert sportreferens február 16-án a százhalombattai városházán. Ebben a témában ez már a harmadik megbeszélés volt.
Elkezdődött az új közoktatási törvény előkészítése, amelyben a tervek szerint hangsúlyosabb szerepet kap az egészségnevelés, több idő jut testnevelésre. A százhalombattai elképzelések szerint az első négy évfolyamon heti öt, ötödiktől nyolcadik pedig heti négy testnevelésórájuk lenne a gyerekeknek. A legutóbbi találkozón az iskolaigazgatók üdvözölték a kezdeményezést, ugyanakkor kifejtették, hogy a megvalósításhoz plusz pénzre és státuszra van szükség. A konkrét igényeket ismertették a szakbizottság elnökével, aki majd a képviselő-testület elé terjeszti a javaslatokat.
A munkacsoport legközelebb március 16-án találkozik, várhatóan ekkor kerül sor a mindennapos testneveléssel kapcsolatos szakmai koncepció véglegesítésére. A program áprilisban kerül a képviselő-testület elé, és pozitív döntés esetén jövő szeptembertől indulhat el a százhalombattai általános iskolákban.
(Batta Online)



