Tavaly októberben román nemzetiségi önkormányzat alakult Százhalombattán. Ezzel négyre emelkedett a helyi kisebbségi szervezetek száma. Zimmermann Krisztina elnökkel a terveikről beszélgettünk.
A Zimmermann Krisztina Kolozsvárott született, ott ismerte meg szintén kolozsvári férjét. Román családból származik, de a rendszerváltás után úgy döntöttek, hogy Magyarországra települnek, a férje édesanyja és testvére ugyanis Budapesten élt. Krisztina itt tanulta meg a magyar nyelvet. A családhoz közel, Budapest környékén kerestek otthont, így esett választásuk Százhalombattára, ami nagyon emlékezteti őket Kolozsvár számukra kedves kerületére. Dunafüreden vásároltak egy kis családi házat.
Krisztina először eladóként, majd boltvezetőként, később üzemi adminisztrátorként dolgozott, közben mérlegképes könyvelői vizsgát tett. Jelenleg valutapénztáros és ügyintéző a dunafüredi bevásárlóközpontban és másodéves a gödöllői egyetem gazdaság- és vidékfejlesztési agrármérnöki szakán.
Százhalombattán nagyon sok erdélyi származású ismerősre tettek szert. Sokszor szóba került, hogy jó lenne ápolni a kulturális gyökereket, egyebek mellett azért is, hogy a román származású vagy vegyes házasságból született gyerekek megtanulják az anyaország nyelvét. Végül úgy döntöttek, hogy megalakítják a nemzetiségi önkormányzatot.
A választási névjegyzékben szereplők egyhangúlag szavaztak bizalmat Krisztinának és helyettesének, dr. Sajtósné Király Mariannának, a SZISZKI matematika tanárának. Szeretnék a Százhalombattán élő, még nem kissebségi tagok bizalmát is megnyerni. Legfontosabb céljuknak a román nyelv, kultúra és hagyományok ápolását tartják.
Díjmentes nyelvtanfolyamot hirdettek, ahol dr. Sajtósné Király Marianna társadalmi munkában oktatja a románt. Felhívásukra több mint húszan jelentkeztek, köztük olyanok is, akik nem rendelkeznek román gyökerekkel, mindössze érdeklődnek a nyelv iránt, mert sok ismerősük lakik Romániában, illetve élni szeretnének az ingyenes tanulás lehetőségével.
Tevékenységüket rögtön az alakulás után megkezdték. Karácsonykor csomagot állítottak össze hét nehéz helyzetben lévő családnak, januárban közmeghallgatást tartottak, márciusban pedig elkezdik a román népi hagyományok megünneplését, méghozzá az elsejei tavaszköszöntéssel. A tavasz első napján ugyanis a román fiúk márciuskákat (mártisor) – piros-fehér fonállal átkötött apró díszeket – ajándékoznak a lányoknak, akik aztán legalább március 8-ig, a nők és az anyák napjáig a blúzukra tűzve hordják azokat.
Tervezik emellett azt is, hogy anyaországi, illetve gyulai táborozást szerveznek a gyerekeknek, a Magyarok Öröksége Alapítvány segítségével román néptáncot mutatnak be a nemzetiségek napján, és tolmácsként, illetve vendéglátóként vesznek részt a román és moldvai táncosok fogadásában a Summerfesten.
Állami, valamint önkormányzati támogatással és sok-sok társadalmi munkával szeretnék felépíteni közösségüket. Irodájuk a városháza B épületében található, aki pedig szeretne kapcsolatba lépni velük, a 70-273-4159-es telefonszámon keresheti Zimmermann Krisztinát.



