Négyszáz millió út-, járdarekonstrukcióra

Négyszáz millió forintos út- és járdarekonstrukciós program elfogadását javasolja a százhalombattai képviselő-testületnek a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság. Kovács Lajos elnök arról tájékoztatott, hogy a tervek szerint jövőre elkészülhet a Damjanich út teljes felújítása a Hága László úti körforgalomtól a Vörösmarty utcáig. Az érintett szakaszon a járdát is rendbe tennék, amellett közel hatvan millió forint értékben kiváltanák az elöregedett vízi közműveket. A program keretében felújítanák a Nap utca és az Esthajnal utca járdáját, az Erkel körút 71-75. előtti parkoló útjait, valamint a Szabadság út Gyorma utca és temető közötti szakaszát és a Gyorma utcát. A programba négy parkrekonstrukció is bekerült. Egyet az Óvárosban, hármat pedig a lakótelepen újítanának fel. A bizottság döntését közös bejárás előzte meg.

Az intézményvezetők bevonásával tett javaslatot a szakbizottság a jövő évre tervezett intézmény-felújításokra. Ez alapján 119 millió forintból, amit a középtávú koncepció alapján különített el a testület, húsz városi intézményben végeznének felújítást a következő évben. Egyebek mellett a bölcsőde udvarát szeretnék rendbe hozatni. (HTV)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák