Nem minden művésznek adatik meg, hogy életében sikeres legyen. Minden korban voltak ünnepelt írók, festők, zeneszerzők, és voltak, akiket saját kortársaik nem értékeltek. Az alkotók nélkülöztek, nem egyszer éheztek is, és a sors különös szeszélye folytán előfordult, hogy a művész halála után évtizedekkel a korábban senkit sem érdeklő alkotás csillagászati összegért cserélt gazdát. Az elismertség és a tehetség között nincs összefüggés, az elismert művész is lehet tehetséges, viszont nem biztos, hogy akit „nem ért meg a kora”, azt az utókor magasra emeli majd.
Bubelényi László népszerű festő. Galériák sora vár a képeire, műkereskedők hívogatják telefonon és biztatják, hogy fessen, mert a vásárlók nagyon keresik a képeit.
- Ungvárról települtem át 1990-ben – meséli. – Kárpátalján jól ment a sorom, szerették a képeimet, soha nem volt gondom az eladással. Gyönyörű helyen éltünk, a kert pontosan az ungvári vár alatt volt, nem is értették a barátaim, miért akarok Magyarországra jönni. Ijesztgettek, hogy éhen fogok halni, mert ideát nehéz a művészek élete.
- Mégis áttelepült. Nem bánta meg?
- Nem, itt is sikerült megtalálnom a helyemet. Először Ceglédre költöztünk, aztán tönkrement a házasságom, én pedig beültem az autóba és elindultam, hogy új életet kezdjek.
- Miért éppen Százhalombattára jött? Voltak itt ismerősei?
- Sok ismerősöm nem volt, Márton Bélát ismertem nagyon jól, mert Ungváron egy utcában laktunk, a harmadik szomszédunk volt. Gyermekkoromban sokat tanultam tőle, ő és az egyik tanárom, Bakonyi István voltak rám nagy hatással. Százhalombatta tetszett, főleg, mert itt a Duna, reggelente harmatos a fű, amúgy pedig az ország közepén található, ideális helyen van. Dunafüreden megtaláltam ezt a telket, akkor csak egy kis nyaraló állt rajta, eladtam az autót, és az árából éppen meg tudtam venni. Nagyon sokat dolgoztam, mire ez a ház felépült. Közben megbetegedtem, de nem törődhettem magammal, mert jött a tél, a vihar elvitte a tetőt a fejünk felől, beesett az eső, a hó, muszáj volt dolgozni rajta. Rettenetes fájdalmaim voltak, és érdekes, abban az időszakban is festettem, de azok a képeim senkinek sem kellettek.
- Hogyan sikerült kikerülnie abból a rossz egészségi állapotból?
- A műtét segített rajtam. Beültettek egy érszakaszt a lábamba, és helyreállt a keringés - mindez hét évvel ezelőtt történt, azóta jól vagyok, született egy kislányom, és tudok dolgozni. A betegség rákényszeríti az embert, hogy átgondolja az életét. Azóta tudom, hogy nem szabad mindent elhanyagolni a munka kedvéért. Időt kell szakítani arra, hogy együtt legyünk a szeretteinkkel, elmenjünk sétálni, elvigyük a gyereket az állatkertbe. Ezek fontos és halaszthatatlan dolgok, nem lehet öt vagy tíz évvel később pótolni.
- Ön szerint mi a sikerének a titka?
- Azt hiszem, az, hogy olyan képeket festek, amelyek tetszenek az embereknek. Ungváron az erős színeket kedvelték, ott erős színeket használtam. Magyarországon inkább a pasztell színeket szeretik, persze mindig olyan színekkel dolgozom, amelyek illenek a kép témájához. Azt mondják, megnyugtatóak a képeim. Ábrándozó, romantikus természet vagyok, a festményeim hangulatán ez meglátszik.
- Ha kiszolgálja a tömegízlést, mi lesz a halhatatlansággal?
- Nézze, én nagyon boldog vagyok, hogy szeretik a képeimet az emberek. A halhatatlanság az más, nem tartom magam annyira nagy festőnek, hogy esélyem legyen rá. Tíz évig tanultam festeni, az egyik műkereskedő úgy fogalmazott, hogy elegáns festő vagyok. A képeim befejezettek, megkomponáltak. Látok néha olyan képeket, amelyeken minden nagyon aprólékosan ki van munkálva, de hiányzik belőlük a lényeg, nincs bennük élet. Visszatérve a halhatatlanságra: ha most tetszenek a képeim, ha meg tudok élni a munkámból, nekem az elég.
- Melyik réteg szereti a képeit?
- Főleg az értelmiség vásárol tőlem, de nem kizárólag. Arra is volt már példa, hogy egy diák vette meg valamelyik képemet az összegyűjtött zsebpénzéből. Sok kiállításom volt, és nemcsak városokban, hanem szívesen viszem el a képeimet kisebb településekre, ahol általában senki sem vásárol, de örülök annak, hogy ízelítőt adhatok a festészetből.
- Mint említette, általában megrendelésre fest. Ha saját magának festene, mi lenne a képen?
- Szeretem a természetet, a romokat, a kőfalakat, a mediterrán tájat, a folyót. Tájképeket festenék és csendéleteket, de szerencsés vagyok, mert mindig azt festem, amit szeretek.
- Vannak-e tanítványai? Van-e utánpótlás?
- Tanítványok? Voltak és vannak fiatal festők, akik eljönnek hozzám, beszélgetünk technikákról, megkérdezik a véleményemet. A fiam is festő, de ő más stílusban dolgozik. A pici lányom is folyton rajzol, a feleségem nem győzi festeni a konyhát, mert a kicsi állandóan összefirkálja a falakat, ez talán annak a jele, hogy van tehetsége a festészethez.
- Végül egy javaslatot várunk, kit mutasson be a Hírtükör következő száma?
- Visszavonultan élek, kevés embert ismerek Százhalombattán. Dr. Csehák Izolda ügyvédet nagyra tartom, szeretném, ha róla szólna legközelebb a Premier plán.
- Ungvárról települtem át 1990-ben – meséli. – Kárpátalján jól ment a sorom, szerették a képeimet, soha nem volt gondom az eladással. Gyönyörű helyen éltünk, a kert pontosan az ungvári vár alatt volt, nem is értették a barátaim, miért akarok Magyarországra jönni. Ijesztgettek, hogy éhen fogok halni, mert ideát nehéz a művészek élete.
- Mégis áttelepült. Nem bánta meg?
- Nem, itt is sikerült megtalálnom a helyemet. Először Ceglédre költöztünk, aztán tönkrement a házasságom, én pedig beültem az autóba és elindultam, hogy új életet kezdjek.
- Miért éppen Százhalombattára jött? Voltak itt ismerősei?
- Sok ismerősöm nem volt, Márton Bélát ismertem nagyon jól, mert Ungváron egy utcában laktunk, a harmadik szomszédunk volt. Gyermekkoromban sokat tanultam tőle, ő és az egyik tanárom, Bakonyi István voltak rám nagy hatással. Százhalombatta tetszett, főleg, mert itt a Duna, reggelente harmatos a fű, amúgy pedig az ország közepén található, ideális helyen van. Dunafüreden megtaláltam ezt a telket, akkor csak egy kis nyaraló állt rajta, eladtam az autót, és az árából éppen meg tudtam venni. Nagyon sokat dolgoztam, mire ez a ház felépült. Közben megbetegedtem, de nem törődhettem magammal, mert jött a tél, a vihar elvitte a tetőt a fejünk felől, beesett az eső, a hó, muszáj volt dolgozni rajta. Rettenetes fájdalmaim voltak, és érdekes, abban az időszakban is festettem, de azok a képeim senkinek sem kellettek.
- Hogyan sikerült kikerülnie abból a rossz egészségi állapotból?
- A műtét segített rajtam. Beültettek egy érszakaszt a lábamba, és helyreállt a keringés - mindez hét évvel ezelőtt történt, azóta jól vagyok, született egy kislányom, és tudok dolgozni. A betegség rákényszeríti az embert, hogy átgondolja az életét. Azóta tudom, hogy nem szabad mindent elhanyagolni a munka kedvéért. Időt kell szakítani arra, hogy együtt legyünk a szeretteinkkel, elmenjünk sétálni, elvigyük a gyereket az állatkertbe. Ezek fontos és halaszthatatlan dolgok, nem lehet öt vagy tíz évvel később pótolni.
- Ön szerint mi a sikerének a titka?
- Azt hiszem, az, hogy olyan képeket festek, amelyek tetszenek az embereknek. Ungváron az erős színeket kedvelték, ott erős színeket használtam. Magyarországon inkább a pasztell színeket szeretik, persze mindig olyan színekkel dolgozom, amelyek illenek a kép témájához. Azt mondják, megnyugtatóak a képeim. Ábrándozó, romantikus természet vagyok, a festményeim hangulatán ez meglátszik.
- Ha kiszolgálja a tömegízlést, mi lesz a halhatatlansággal?
- Nézze, én nagyon boldog vagyok, hogy szeretik a képeimet az emberek. A halhatatlanság az más, nem tartom magam annyira nagy festőnek, hogy esélyem legyen rá. Tíz évig tanultam festeni, az egyik műkereskedő úgy fogalmazott, hogy elegáns festő vagyok. A képeim befejezettek, megkomponáltak. Látok néha olyan képeket, amelyeken minden nagyon aprólékosan ki van munkálva, de hiányzik belőlük a lényeg, nincs bennük élet. Visszatérve a halhatatlanságra: ha most tetszenek a képeim, ha meg tudok élni a munkámból, nekem az elég.
- Melyik réteg szereti a képeit?
- Főleg az értelmiség vásárol tőlem, de nem kizárólag. Arra is volt már példa, hogy egy diák vette meg valamelyik képemet az összegyűjtött zsebpénzéből. Sok kiállításom volt, és nemcsak városokban, hanem szívesen viszem el a képeimet kisebb településekre, ahol általában senki sem vásárol, de örülök annak, hogy ízelítőt adhatok a festészetből.
- Mint említette, általában megrendelésre fest. Ha saját magának festene, mi lenne a képen?
- Szeretem a természetet, a romokat, a kőfalakat, a mediterrán tájat, a folyót. Tájképeket festenék és csendéleteket, de szerencsés vagyok, mert mindig azt festem, amit szeretek.
- Vannak-e tanítványai? Van-e utánpótlás?
- Tanítványok? Voltak és vannak fiatal festők, akik eljönnek hozzám, beszélgetünk technikákról, megkérdezik a véleményemet. A fiam is festő, de ő más stílusban dolgozik. A pici lányom is folyton rajzol, a feleségem nem győzi festeni a konyhát, mert a kicsi állandóan összefirkálja a falakat, ez talán annak a jele, hogy van tehetsége a festészethez.
- Végül egy javaslatot várunk, kit mutasson be a Hírtükör következő száma?
- Visszavonultan élek, kevés embert ismerek Százhalombattán. Dr. Csehák Izolda ügyvédet nagyra tartom, szeretném, ha róla szólna legközelebb a Premier plán.
