A múlt héten, csütörtökön dr. Mikola István úr, a Parlament Egészségügyi Bizottságának az elnöke tartott egy igen érdekes tájékoztatást városunkban; ritka egyenes és őszinte ember, meg kell őt becsülni. Nyersen kimondta, hogy a kormányzat nem fog a jelenleg pazarlóan működő egészségügyi rendszerhez hozzányúlni, ugyanis a lokális érdekek túlságosan erősek ahhoz, hogy itt bármiféle perspektivikus racionalizálásra sor kerülhessen. A másik lényeges közlés: felejtsünk el mindenféle járulékcsökkentést.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2010. évi költségvetése kb. 1360 milliárd forint, amiből 760 milliárd az egészségügyi járulékokból, míg 600 milliárd az adók átcsoportosításából áll elő. A 760 milliárd három fő forrásból adódik: a bruttó munkabér 2 %-át a munkaadó viseli a költségei között, míg a munkavállaló a bruttó munkabéréből 6 %-ot fizet be; az egyéb, nem munkabér jellegű kifizetések után a kifizető százalékos mértékű – jellemzően 14 % – tételes egészségügyi hozzájárulást teljesít. Az OEP költségvetésén túlmenően még további 1000-1500 milliárd forint foroghat a rendszerben, elegendő utalni a gyógyszerek lakossági térítésére vagy a hozzávetőleg 80 milliárd nagyságúra becsült hálapénz-tömegre.
Ma Magyarország talán legnagyobb problémája az, hogy három nagy elosztó rendszer – az egészségügy, az oktatás és az államigazgatás – rendkívüli méretekben túlméretezett és ebből következően ide a világ pénze is kevés. A kiadásokat viszont csak a karcsúsítások eredményeképpen lehetne csökkenteni, viszont erre nem látszik szinte semmi esély sem akkor, ha a kormány a racionalizálásoktól még a kettőharmad birtokában is visszariad. Ezen a visszarettenésen egyébiránt nem is lehet csodálkozni, hiszen a három terület mintegy 750.000 közalkalmazott és köztisztviselő munkahelyét biztosítja, akik jelenleg a kormányzó párt biztos szavazóbázisát adják – ez családtagokkal együtt mintegy 1,5 – 2 millió szavazópolgárt jelent.
Orbán Viktor miniszterelnök ezelőtt két héttel Kötcsén bejelentette, hogy jövőre mintegy 1.000 milliárd forinttal kell csökkenteni a költségvetés kiadási oldalát (ebből 250 milliárd a 3 %-os hiányszint eléréshez kell, 100-150 milliárd az IMF keret hiányában megemelkedő kamatterhekre megy, míg kb. 500-600 milliárd az eladósodott önkormányzatok konszolidálását szolgálja). Elméletileg tehát 2011-ben tartani tudjuk majd a GDP 3 %-ban előírt költségvetési hiánycélt, talán 2012-ben is, de biztos, hogy a három nagy rendszerben másfél-két éven belül akkora mértékű bérfeszültségek fognak keletkezni, amelyek enyhítésének eredményeképpen vagy az állam eladósodottsága fog nőni (infláció fel, EUR és CHF árfolyam fel), vagy pedig az adóterhelés (pl. bújtatott adók).
