Ha a VTV vizsgálat krimi volt, akkor a Sport Kft-nél tapasztaltak horrornak számítanak – fogalmazott Szabó Attila a képviselő- testület november 24-25-ei ülésszakán.
Elsőként a Százhalombatta és Érd között építendő kerékpár- és összekötő út megépítéséről döntött a képviselő-testület. Megbízták a polgármestert, hogy tárgyaljon érdi kollégájával a költségek megosztásáról és a megvalósításról.
Elfogadták a Százhalombattai közvilágítás-rekonstrukció harmadik feles beruházásáról szóló tájékoztatót, de azzal, hogy a beruházó ELMŰ képviselőjével még egy további bejárásra kerül sor, a hibák és hiányosság felszámolása végett. A Városfejlesztési, Kommunális és Környezetvédelmi Bizottság javaslatára határozat született arról is, hogy felmérik a közvilágítási földkábel-hálózat állapotát, és kábelrekonstrukciós programot indítanak el 2005-ben, továbbá végrehajtják a fényáram-szabályozást azokon a részeken, ahol ez még nem történt meg. A város idén 35 milliós pályázati támogatást nyert el a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól, melyet kizárólag a közvilágítás fejlesztésére lehet fordítani.
Veszélyhelyzeti Lakossági Ügyfélszolgálati Információs Központ (VELÜNK) létesül Százhalombattán. Az összesen öt magyarországi központ ötlete a Magyar Polgári Védelmi Szövetségtől származik, akik anyagilag, és szakmailag is támogatják ezek megvalósulását. A központok célja a lakosság széles körű tájékoztatása a lehetséges veszélyhelyzetekről, és azok elhárításának lehetőségeiről. A százhalombattai VELÜNK a Hamvas Bála Városi Könyvtár előterében, az Internet Kávéház keretében kap helyet.
Közlekedés
A képviselők úgy határoztak, hogy a jövő évi költségvetés terhére havi 100 ezer forintot, azaz 2005-ben összesen 1.2 millió forintot biztosítanak a Százhalombatta és Tököl között közlekedő komp működéséhez.
Miután a régi december 1-jén lejárt, új, négy évre szóló keretszerződést kötött a város a Volánbusz Rt-vel. Jó hír a Régészeti Park környékén lakóknak, hogy kérésükre a buszjáratok az eddigi napi öt helyett tizenhárom járatpárral érintik majd Óváros ezen területét. Máté István, a közlekedési szolgáltató képviselője kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy a helyi és helyközi járatok további sűrítésére, illetve a jelenleginél kényelmesebb utazási feltételek biztosítására kapacitás hiányában egyelőre nincs lehetőség. Megalkották a rendeletet a társasházak és lakásszövetkezetek felújítási hitelfelvételének támogatásáról. Az ehhez szükséges Óvadéki Betét Alap összegét 30 millió forintban állapították meg.
Öt évre Czifrik Katalint, a lap eddigi megbízott főszerkesztőjét bízták meg a Százhalombattai Hírtükör főszerkesztői teendőivel.
Alapítói ülés keretében meghatározták a Szákom Kft. szolgáltatásainak legmagasabb hatósági árát. A díjváltozásokról és a kommunális szolgáltatóval kapcsolatos egyéb aktualitásokról külön írásunkban számolunk be.
Százmilliók után futhatunk?
Alapítói ülés keretében tárgyalták azt a szakértői jelentést, amely a Sport Kft. gazdálkodásáról számolt be a megalapítástól a végelszámolásig. A vizsgálat során felmerült kérdések tisztázása végett úgy határoztak, hogy feljelentést kell tenni ismeretlen tettes ellen, bűncselekmény alapos gyanúja miatt. Hogy mennyire súlyos visszaélésekre van ok gyanakodni, azt érzékelteti Szabó Attila véleménye, amely szerint ha a Városi Televízió Kht. vizsgálata „krimi volt, akkor ez horror”. Pogány Gyula úgy fogalmazott: míg előző önkormányzati cégnél tízmilliók, Sport Kft. esetében százmilliók után „futhatunk”. Kérdés, volt-e egyetlen szabályosan kiállított számla, mennyiben felelősek az ügyvezetők, a felügyelő bizottság, a könyvvizsgáló, a Polgármesteri Hivatal, illetve maga az alapító, a képviselő-testület. Többen a feltárt visszásságok közül a legviccesebbnek azt a szerződést találták, amit egy zöldségkereskedő céggel kötött a Sport Kft. 500 ezer forintért. Ellenszolgáltatásként a zöldséges cég megígérte, hogy "médiaszereplés esetén” népszerűsíti a Sport Kft-t. Általánosságban elmondható, hogy a profi sportot finanszírozó önkormányzati társaság jóval többet költött reklámra, mint amennyi reklámbevétele volt. Bernáth Tibor elmondta, helytállónak bizonyultak annak a korábbi munkacsoportnak a megállapításai, amelynek maga is tagja volt. Akkor jelentésüket nem fogadta el a testület. Ellentmondásosnak tartja, hogy a szocialisták inaktivitással vádolják az ellenzéket, miközben azokat az időben érkező figyelmeztetéseket, amiket mind a VTV-vel, mind a Sport Kft-vel kapcsolatban megfogalmaztak, rendre lesöpörték az asztalról.
Az ülésszak második napján tizenhét igen szavazattal 2010. július 31-ig dr. Horváth Bélát bízták meg a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium igazgatásával.
Érd, Diósd, Pusztazámor, Tárnok és Százhalombatta népegészségügyi felügyeletét az illetékességi terület megváltozása nyomán a jövőben érdi székhellyel látja el az ÁNTSZ. A Képviselő-testület elutasította a Megyei Tisztiorvosi Szolgálat kérelmét, mely az átköltözés és átszervezés anyagi támogatására irányult.
Költségvetés
Sok üresjárattal, hosszasan vitáztak a képviselők az idei költségvetés módosításáról, amelynek eredményeképpen végül 6.4 milliárd lett a város kiadásainak és a bevételeinek főösszege. Ebből működési kiadás 5,3 milliárd, a beruházásokra, felújításokra és felhalmozási célú támogatásokra fordított kiadás 724 millió, és 310 millió forintot vontak be a tartalékvagyon terhére. A napirend kapcsán döntöttek arról, hogy a város intézményeiben dolgozó több mint 700 közalkalmazott (2004. október 1-jén munkaviszonyban lévők) személyenként bruttó 30 ezer forintos jutalomban részesül. Az összeg járulékokkal együtt 28 millió forintot tesz ki.
A költségvetést érintő egyéb napirendek kapcsán fogadták el a 2004. I-III. negyedéves teljesítéséről szóló beszámolót, és a jövő évi költségvetés koncepcióját. Határozatot hoztak arról is, hogy az önkormányzat 2005-ben havonta és személyenként 4000 forinttal támogatja a közalkalmazottak önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseit.
A képviselők egyelőre nem foglaltak véglegesen állást a Városi Szabadidő Központ közhasznú társasággá alakításának régóta húzódó kérdésében. Úgy döntöttek, hogy külső szakértő cég bevonásával tovább kell vizsgálni a VSZK gazdaságosabb működtetésének lehetőségeit.
Megtárgyalták a komplex egészségnevelési cselekvési program kidolgozására szóló javaslatot. A program alapja az az epidemiológiai vizsgálat, amely 2001 végétől 2003 áprilisáig zajlott Százhalombattán. A képviselők hét tagú munkabizottságot állítottak fel, mely részletesen kidolgozza a cselekvési tervet.
A Kocsánykert területén kialakított, az önkormányzat tulajdonában lévő 2540/28 hrsz. utat Fehérló utcának nevezték el. Akár huszonnégy új lakás kialakítására is lehetőség nyílna a 112 bérlakás tetőtereinek beépítése során. Az erről szóló tájékoztatót januárban részletesebb követi, amely már a várható költségeket is tartalmzni fogja. A többség nemmel szavazott a Kocsány-kert teljes közművesítésére vonatkozó javaslatra, ám ha az előterjesztő Weller János úgy ítéli meg, átdolgozás után a későbbiekben ismét foglalkozik a témával a képviselő-testület.
Nem lehetséges a helyi szociális rendeletben szabályozni a fiatalok első jogosítványhoz jutását segítő támogatási formákat. Ugyanakkor a Lakásügyi Egészségügyi és Szociális, valamint az Oktatási, Művelődési és Idegenforgalmi Bizottság javaslatára a testület szándékát fejezte ki, hogy „Százhalombatta Ifjúságáért Közalapítvány” elnevezéssel közalapítványt kíván létrehozni, aminek keretében támogatni fogja a fiatalok jogosítványhoz jutását.
Hosszas vita után úgy döntött a jelenlévő képviselők többsége, hogy sem az SZMSZ módosítását, sem pedig a civil szerveződések támogatását szabályozó helyi rendelet alkotását nem tartják szükségesnek.
Sürgősséggel tárgyalták a lakó- és középületek azbesztfalainak, azbeszttartalmú szigeteléseinek biztonságos eltávolítására kiírt pályázaton való részvételre vonatkozó javaslatot, amit egyöntetűen támogattak. Idő hiányában nem került sor több előterjesztés, képviselői kérdés és egy önálló képviselői indítvány megtárgyalására. Ezekkel a december 16-án sorra kerülő, következő ülésen foglalkozik a képviselő-testület.

