Szeptember 7-én tartotta ebben az összetételben utolsó ülését a százhalombattai önkormányzat Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága. Pogány Gyula elnök elmondta: támogatták a Dubics Tamás Horgász Egyesület egymillió forintos kérelmét, amit a Vízügyi Igazgatóság által előírt gátfelújításra kíván felhasználni a társaság. A beruházás összköltsége 4,5 millió forint. A bizottság pozitívan döntött az önkormányzat tulajdonában lévő, a Magyar Vöröskereszt által üzemeltetett hajléktalan és átmeneti szálló ivóvízbekötéséről is. Eddig a Dunamenti Erőmű látta el ivóvízzel az épületet, a jövőben azonban a városi közműhálózathoz csatlakoztatják 5,5 millió forintos költséggel. A városi környezetvédelmi alapból 10,5 millió forintot szavazott meg a bizottság az óvodák, iskolák és a VSZK részére tanulmányi kirándulásokra, kiállítások szervezésére, kertrendezésre, növénytelepítésre. Az ülésen értékelték a bizottság munkájának elmúlt négy évét, és azt valamennyi tag eredményesnek ítélte. (HTV)

