Nagyszabású tervek és városi minimum

Százhalombatta kivételesen kedvező helyet foglal el Magyarország, sőt egész Európa térképén. Ezt már több ezer éve felfedezték, hiszen a település a bronzkor óta lakott. A város fejlődése máig töretlen, amelynek legújabb bizonyítéka a TEHAG területére tervezett nagyszabású logisztikai, kereskedelmi központ, amelyről augusztus 3-i rendkívüli ülésén tárgyalt a képviselő-testület. A tervekről Vezér Mihály polgármester tájékoztatott.

Átalakult a TEHAG területének tulajdonosi szerkezete, és jelenleg Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozik. A vállalkozó olyan nagyszabású logisztikai, kereskedelmi központ létesítésében gondolkodik, amelyhez a városfejlesztési terveknek is igazodniuk kell – mondta a polgármester. A tervezett vállalkozás miatt intenzíven nőne a város forgalma, ezért azt kértük a befektetőktől, hogy építsenek ki közvetlen csatlakozást a 6-os úthoz. Így a beruházás nem okozna érzékelhető forgalomnövekedést, miközben a város gazdasági életében mindenképpen pozitív fordulatot hozna. A képviselő-testület egyhangúlag beleegyezését adta a városfejlesztési dokumentumok - Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat - szükséges módosításához, a megfelelő zaj-, lég- és környezetvédelmet feltételül szabják, és erre biztosítékot is kérnek a befektetőktől.


A tervek elkészíttetését, valamint a közlekedési csomópont kiépítését a TEHAG Kft. természetesen magára vállalja. A részletekről egyébként szeptemberben közös sajtótájékoztatót fog tartani Vezér Mihály a befektetőkkel. A polgármester azt is elmondta, régóta ismeri Széles Gábort, és örül, hogy a város gazdasági életébe várhatóan nagy fellendülést hozó tervekkel lépett elő az üzletember.


A képviselő-testület rendkívüli ülésén szó volt arról a hosszú távú európai közlekedésfejlesztési koncepcióról is, amely szerint Észak-Európát a déli régióval, az Adriával összekötő úthálózat jön létre. Az úgynevezett C4-es Corridor nagyon fontos kereskedelmi útvonal lesz, régi tartozása Magyarországnak az ehhez való csatlakozás. A projekt része az M11-es autópálya, ami az M6-oshoz csatlakozik majd, és amelyhez kapcsolódva az erőmű és a város között egy új Duna-híd megépítésére is sor kerül 4-5 éven belül. Mindez még nagyobb jelentőséget ad a TEHAG beruházásnak és területfejlesztésnek, hiszen a nagy forgalmú csomópont biztosíték, hogy a vállalkozás sikeresen fog működni.


A polgármester kiemelte: nagyon szoros összefüggés van a régiók gazdasági mutatói és az úthálózat kiépítettsége között. A megépülő új útvonal mindenképpen előnyös lesz Százhalombatta fejlődése szempontjából, hiszen magunk mögött hagyhatjuk a zsákszerűen elzárt jelleget, aminek persze vannak előnyei, de hátrányai is. Ugyanakkor új munkahelyek létesülnek, fellendülnek a vállalkozások, szolgáltatások, emelkedik a helyi adóbevétel, és a változás az ingatlanok értékére is kedvezően hat. Közlekedési felértékelődésünkkel együtt kulturális, idegenforgalmi szerepünk is megnőhet. Mindez úgy, hogy a kiadások nem a város költségvetését terhelik.


Az úthálózat fejlesztése révén, a lakóövezettől függetlenül áramolhatna a forgalom, és végre hasznosítani lehetne a Téglagyári-völgyet is. A területet évekkel ezelőtt nagyon jó áron szerezte meg a város, mielőbb hasznosítani kellene, de az elmúlt évek során egyetlen épkézláb, életképes ötlet sem vetődött fel – fogalmazott a polgármester. Elmondta: egyedülálló kalandparkot látna szívesen a völgyben, több száz méteres drótkötél-pályával és sok látványelemmel, amelyek számára különösen alkalmas a terület katlan jellege. A projektnek természetesen egy kikötő építése is része kell legyen. A területhasznosítás részleteit a Faluvédőkkel és a teljes lakossággal egyetértésben szeretné kidolgozni.

Vezér Mihály kiemelte: amennyiben ősztől folytathatja a megkezdett munkát, ezek a folyamatok nagyon fel fognak gyorsulni. 2011. közepére-végére el kell dönteni és el kell indítani a beruházásokat. Hozzátette: Horvátországban létezik egy olyan fogalom, hogy "nemzeti minimum", ami azt jelenti, bárki kerül a hatalomba, a megkezdett nemzetstratégiai fejlesztéseket ugyanabban az ütemezésben kell folytatni. Ezt a hozzáállást hiányolja Magyarországon és Százhalombattán is, ezért "városfejlesztési minimumot" szeretne elfogadtatni. Úgy véli, meg kell határozni a prioritásokat, és meg kell egyezni abban, hogy bárhogyan is változik az önkormányzat összetétele, a megkezdett fejlesztéseknek az előre meghatározott ütemben kell folytatódniuk. "Nem hagyhatjuk veszendőbe menni az addig elért eredményeket" – hangsúlyozta a polgármester.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák