Folytatódik a szúnyoggyérítés

  • img

Újabb szúnyoggyérítés zajlott - immár 23. alkalommal - Százhalombattán augusztus 3. reggelére. Az önkormányzat az elmúlt hónapok csapadékos időjárása miatt az eredetileg tervezett irtások mellé újabb alkalmakat rendelt meg a SZÁKOM Kft-től.

Százhalombatta Város Önkormányzata az idei esztendőben, az országban elsőként kezdte meg a vérszívók elleni védekezést. Az előző évhez képest nem csak az irtások száma, de az érintett terület is megnőtt. Míg korábban 515 hektáron folyt védekezés, idén már 715 hektáron irtják a szúnyogokat, belevéve a város külterületeit is: az Erőmű és a Duna között található erdőt, valamint a MOL és város között húzódó erdős területeket is.


Vezér Mihály polgármester tájékoztatása szerint 6 légi kémiai, 14 földi kémiai és 3 légi biológiai irtást terveztek erre az esztendőre, összesen 22 millió forintos költséggel. Eddig összesen négy alkalommal zajlott légi irtás, amit megismételnek a hamarosan kezdődő Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál előtt és még egy alkalommal szeptember második hétvégéjén, a Battai Napok előtt is. A 14. földi kémiai akció augusztus 3-án reggelre fejeződött be, a légi biológiai irtásokat pedig még tavasszal, a lárvák nagy tömegű kikelése idején végezték el a vizes élőhelyeken. A polgármester hozzátette, mivel az idei tavasz és nyár extrém időjárási körülményeket hozott, az önkormányzat újabb 11 földi irtásra kötött szerződést a SZÁKOM Kft-vel, 6 millió forint értékben.



Jó tudni!
Kérdések és válaszok a százhalombattai szúnyoghelyzetről

Válaszol: Róthweil Róbert, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának városüzemeltetési munkatársa


- Miért van mostanában ennyi szúnyog? 

Az idei év időjárása különösen kedvező a szúnyogok elszaporodásának. Ilyen mintegy 4-5 évente fordul elő, amikor jelentős csapadék és hirtelen kánikula többször egymás után váltja egymást, és mindez egybeesik a dunai árhullám levonulásával. Ilyenkor az átlag szúnyogmennyiség többszöröse jelenik meg. A szúnyogpeték akár hét évig is életképesek maradnak és csak arra várnak, hogy számukra kedvező időjárás alakuljon ki. Élőhelyeiken négyzetméterenként akár 50.000 pete is várja, hogy vízzel érintkezzen. Nem ritka, hogy egy nyári áradás után, a hullámtéren egy hektáron több millió kifejlett példány is található. Legalább 80 százalékuk a vértáplálék híján és a nagy egyedsűrűség miatt szétvándorol, százszor olyan nagy területre, mint az eredeti tenyészőhelyük.


- Hány szúnyogirtást végeztek az idén? 

Július közepéig 6 földit és 5 légit. Várhatóan még csaknem ugyanennyire lesz szükség. Az országos átlag viszont évente 3-3 alkalom. Ennek tehát városunk minden évben a többszörösét végezteti el, idén pedig még e mennyiségen felül is pótlólagos irtásokat rendelünk. Az idei évben Százhalombattán végezték el az első szúnyogirtást.


- Megfelelő minőségben végzik el a szúnyogirtók munkájukat? 

A szúnyogirtást nagy tapasztalattal rendelkező, országos tevékenységű és hírű konzorciummal végeztetjük. Munkatársaink mindegyik irtást folyamatosan ellenőrzik. A földi irtások során a médiában meghirdetett napon 20 és 20.30 között az erőműi körforgalom melletti parkolóban van az irtás előtti megbeszélés, valamint 23.30 és 24 óra között a vasútállomás parkolójában az irtás utáni tapasztalatcsere. Ezekre bárki odajöhet, és kérdéseket tehet fel a szakembereknek.


- Nem mennek a szúnyogirtást végző autók túl gyorsan? 

A szúnyogirtást végző gép technológiai utasítása szerint az autóknak mintegy 25-30 km/órás sebességgel kell haladniuk ahhoz, hogy az autó mögött kialakuljon olyan vákuum és levegőáramlás, ami a ködöt leszívja a talaj közelébe és szétteríti. Ennél lassabb sebességnél a köd egyenesen felszáll, és az irtás nem lesz hatékony.


- Minden utcába bemennek a szúnyogirtást végző autók? 

Nem mennek be, mert nincs rá szükség. A köd oldalra mintegy focipályányi szélességben terül szét, így az aktuális széljárást figyelve a járművek mindig más útvonalon haladnak, hogy a kifújt ködsávok összeérjenek. Munka végeztével a város magasabb pontjairól a lámpák fényénél - szélcsendben - jól megfigyelhető, hogy az egész városban illetve felette egy összefüggő ködréteg gomolyog.


- Elég a kifújt ködmennyiség? A kifújt köd szagát előző években sokkal jobban lehetett érezni, most talán nem használnak fel annyi irtószert? 

Régen a szerhez gázolajat kevertek a megfelelő ködképzés érdekében. Ez nagyon erős és kellemetlen szagú volt, ezért újabban a jóval ártalmatlanabb fehérolajat használják ilyen célra. Ugyanannyi irtószert használnak fel, csak a szagát szétterülés után már nem érezzük, bár ettől az irtószer még mindenhol ott van a levegőben.


- Volt olyan eset is, például július 10-én, amikor a légi szúnyogirtást esős-csepergős időben végezték. Vajon az ilyen irtások nem feleslegesek? 

A szer vivőanyaga olaj, ami a vízzel nem keveredik, így a kisebb eső nem veri le a levegőből. Ezen felül ilyen időben általában csak biológiai irtást végzünk egy szúnyoglárvák pusztulását okozó baktériumfajjal, amelynek életéhez a víz feltétlenül szükséges. Tehát ennek a csepergős idő még kedvez is. Július 10-én is ilyen irtást végeztünk.


- Légi szúnyogirtásnál a repülőgép nagyon alacsonyan száll és zajos. Nem lehetne magasabban repülni? 

A légi szúnyogirtás annál hatékonyabb, minél közelebb repül a gép a földhöz. Magasabban a kipermetezett szert a légáramlatok elviszik a városon kívüli területekre.


- Ha megfelelő a szúnyogirtás mennyisége és minősége, miért van mégis a szúnyogirtás utáni napokban megint ilyen sok? 

Mert nagy az oldalsó szúnyogbeáramlás. A szúnyogok városunk átmérőjének többszörös távolságát is meg tudják tenni egy nap alatt. Más települések sajnos jóval kevesebbet irtanak, mint mi, így az ő szúnyogjaik, és a nem irtott külterületi szúnyogok rövid időn belül nálunk vannak. Ez akkor, mikor kevesebb a szúnyog, nem annyira érzékelhető, de a mostani nagy létszám miatt rá vannak kényszerítve, hogy kikelési helyüktől nagyobb távolságra is elvándoroljanak megcsíphető ember illetve állat után kutatva.


- Szúnyogirtásra milyen eddiginél hatékonyabb megoldások jöhetnek szóba? 

Össze kellene hangolni egész kistérségek szúnyogirtási menetrendjét, mindenhol feltérképezni a szúnyoglárva-élőhelyeket, és a szúnyogokat már lárva-korukban, biológiai szerrel, az egész térségben egyszerre elpusztítani. A kémiai irtás ugyanis csupán tűzoltás jellegű, és elszigetelt alkalmazása sosem lehet elég hatékony. Mivel a lárvatérkép elkészítése több évet és jelentős költségeket igényel, valamint a különböző települések egymástól igen eltérő pénzösszegeket, így irtási darabszámokat szánnak ilyen célokra, ezért az összehangolás ma még rendkívül nehéz. Ehhez állami segítségre is szükség lenne, mert ezt egyes települések önmaguktól nem képesek megoldani.


- Mit tehetünk mi, állampolgárok a szúnyoginvázió ellen? 

A nagy szúnyogjelenlét időszakában feltétlenül figyeljünk arra, ne maradjon házunk körül a szúnyogok szaporodását elősegítő sekély állóvíz. Egy-egy kint felejtett edényben, esővizes hordóban, eltömődött vagy meghajlott ereszcsatornában, gumiabroncsban megállt vízben, pocsolyában, ritkábban cserélt vizű állatitató edényekben szúnyogok ezrei kelnek ki, és csípnek minket. Ezeket a szúnyog-élőhelyeket feltétlenül szüntessük meg. Néhányszáz vagy ezer kint hagyott gumiabroncs, edény a mostani kedvező időjárásban akár milliókkal növelheti a városban élő szúnyoglétszámot.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák