Ceglédi középiskolásként még nem volt komoly elképzelése a jövőjéről. Sokkal inkább szerette a futballt, a kosárlabdát, a sportot minden formában. Egy sportújságban találkozott a hírrel, hogy a Veszprémi Vegyipari Egyetemnek van kosárlabda csapata. A családban már volt építész- és gépészmérnök, gondolta, akkor ő vegyészmérnök lesz. Így a sportot is megtarthatja, és kitanul egy jó szakmát.

- Édesapám most 92 éves, de még mindig emlegeti, hogy el nem tudta képzelni, miért választom ezt a pályát, sosem látta, hogy érdekelt volna a kémia. Az egyetemi évek során aztán valóban megszerettem a vegyészetet. Harmadik évfolyam után már tudatosan választottam az ásványolaj és széntechnológiai tanszéket, ami híresen a legjobb volt akkoriban. Az egyetem után Százhalombattára jöttem a DKV-ba. Az volt a terv, hogy itt egy-két év alatt beletanulok a szakmába, és aztán Tiszaújvárosban - amit akkor még Leninvárosnak hívtak - telepedek le, ahol akkor épült egy új finomító. De közben elindultam a létrán felfelé: szivattyúkezelőként kezdtem három műszakban, majd fél év múlva műszakvezető lettem, megnősültem, lakást kaptunk, megszerettem Százhalombattát és itt ragadtam. 1975. április 1-jén kineveztek üzemvezetőnek. Teltek-múltak az évek, és egyszer csak Rátosi Ernő, a finomító akkori igazgatója felajánlotta, hogy legyek az igazgatási főosztály vezetője. Rendkívül nehéz döntés volt. Megkérdeztem a főnökömet is, az akkori főmérnököt, aki azt mondta, ne vállaljam. Én viszont azt gondoltam, biztosan lesz még utam visszafelé is, a műszaki területre, nem árt, ha egészében látom egy vállalat működését, úgyhogy igent mondtam.

Nyolc évig dolgozott igazgatási főosztályvezetőként. A munkakörébe a nemzetközi kapcsolatok, az általános igazgatás, a rendészet tartozott. Abban az időben kezdett formálódni annak a magyar-olasz vegyesvállalatnak az ötlete, amit ma Dunastyr Zrt.-ként ismerünk. A szerződés aláírását követően kiírták a vezetői posztokra a pályázatokat, elkezdték felállítani az úgynevezett "első sort". Macsali Károly ebben látta meg a visszautat a műszaki területre. Pályázott a műszaki igazgatói posztra, amit 1989. januárban el is nyert.

- Akkor itt egy kukoricaföld volt. Az első kapavágástól kísérhettem végig a vállalat felépülését. Szép időszak volt. Az építkezésnél Cseh Béla, nagyszerű mérnökkollégám képviselte a DKV-t az építést végző konzorciumban. A mérnökök rengeteget tudnak vitatkozni, és mi is ezt tettük, mivel az építőnek és a későbbi üzemeltetőnek mások a szempontjai. Árgus szemekkel figyeltem, jók-e a tervek, pontosan úgy csinálnak-e mindent, mert ha már kész, nehéz változtatni. Végül 1991-ben megkezdődött a polisztirol-termelés.

A társaság kiváló stratégiai pozícióból indult Közép-Kelet Európában, mivel Magyarországon nem volt korábban polisztirolgyártás. Hamar jó kapcsolatokra tettek szert, sikerült bevezetni a céget a régióban, megszerettetni a termékeiket. A polisztirol felhasználásának nagyon sok fajtája van. A Dunastyr Zrt. két fő termékcsaládot gyárt: az ütésálló- és a habosítható polisztirolt. Ez utóbbiból készül az, amit ma a köznyelv "hungarocellnek" nevez, függetlenül attól, hogy azt hol gyártották. Pedig az elnevezés eredetileg a balatonfűzfői Nitrokémia Zrt. által kitalált márkanév volt.

- A sztirol monomer víztiszta, viszont nagyon kellemetlen szagú folyadék, szabadba kerülése már távolról is észlelhető. Melegítésre hosszú szénláncok alakulnak ki benne, beindul a polimerizáció. Amit mi habosítható polisztirolként előállítunk, úgy néz ki, mint a kristálycukor. Az apró, üvegszerű gyöngyben üldögél a pentán, ami egy alacsony forráspontú szénhidrogén. Ha meleget kap, menekülni próbál és felfújja a gyöngyöket. Így keletkezik a hab. Négy különböző méretű "gyöngy" készül nálunk. A legapróbbakból lesznek azok a habok, amiket pl. a műszaki cikkek csomagolásához használnak, a nagyobbakból pedig azok a lapok, amiket a házak falára, és a födémbe raknak szigetelésként. Már itt, a polimerizáció során belekeverjük az égésgátló adalékot. A másik fontos termékcsoportunk az ütésálló polisztirol, aminek alapanyagába műgumit keverünk, ettől lesz rugalmas. Ebből készül például, a teljesség igénye nélkül, a hűtőszekrények belseje, vagy a joghurtos pohár és a gyerekek LEGO-ja is. Ezeket a granulátumokat termeljük éjjel-nappal. Egyszerre mindig egyfélét. Időnként változtatunk a recepten a felhasználási célnak megfelelően. Az elmúlt húsz év alatt csak egyszer fordult elő, 2009-ben, hogy egy hónapra le kellett állnunk az ütésálló polisztirol gyártásával, mert nem ment a piac. A habosítható termékre mindig szükség van, legfeljebb az árból kell időnként engedni.

A tárgyalóban, ahol beszélgetünk különböző minősítő oklevelek díszítik a falakat: minőségirányítási, környezetvédelmi, munkahelyi egészségi- és biztonsági. Évente két cég - egy olasz és egy magyar - ellenőrzi és minősíti a működést, a környezetvédelmet, a hulladékgazdálkodást, munkabiztonsági szintet.

A vegyesvállalat eredetileg fele-fele arányban volt olasz és magyar. Nagyrészt a DKV-nak és az olasz olajipari partnernek, kisebb százalékban a forint- és németmárka-hitelt biztosító bankoknak, valamint vegyipari és gépipari kereskedelmi vállalatoknak volt benne részesedése. Aztán 2000-ben jelentősen megváltozott a részvényesek összetétele. Időközben a bankok visszakapták a pénzüket, a kereskedelmi vállalatok már a rendszerváltás közben megszűntek és kivonultak a cégből, részesedéseiket felajánlották a többieknek. A magyar fél nem vásárolt több részvényt, csak az olaszok. Ezzel felborult a kezdeti arány, többségbe került a külföldi partner, ettől kezdve az ő akaratuk érvényesült mindenben.

- Az olasz többségi tulajdonos pedig minden évben visszaforgatta a profitot a fejlesztésekbe. Az ennek köszönhető beruházások révén a cég idővel megduplázta a termelést. De a MOL így nem jutott több pénzhez, végül felajánlotta részvényeit az olasz partnernek és megelégedett azzal, hogy szolgáltatásokat nyújt . Mostanra a Dunastyr Zrt. százszázalékosan az olaszországi ENI cégcsoport tulajdonában van.

Ez a cég olyan Olaszországban, mint nálunk a MOL. Számtalan olajiparral összefüggő vállalkozás tartozik hozzá, amelyek közül kettőt jól ismerünk Magyarországon is. Az üzemanyagelosztó-hálózatot (azaz benzinkutakat) működtető AGIP-Hungáriánál és az ENI gázdivíziójához tartozó TIGÁZ-nál is felbukkan logójuk, a tűzokádó, hatlábú kutya.

- Az olaszok centralizáltak mindent, jóformán semmit sem tehetünk az engedélyük nélkül, de ezt meg kell szokni, tudomásul kell venni, hogy a tulajdonos diktál. Viszont az kellemetlen, hogy nem nyitottak még ennyi év után sem. Úgy hallom, más vegyesvállalatoknál is jellemző, hogy a külföldi partnerek bizalmatlanok a magyarokkal. Nem vagyok vándormadár. Harmincnyolc év alatt két munkahelyem volt. Az itt töltött húsz évben kiszolgáltam négy-öt olasz ügyvezető-igazgatót. A termelés, a logisztika, a karbantartás hozzám tartozik. Nagyon-nagyon jó stábbal dolgozhattam együtt, hiányozni fognak. Mozgalmas húsz év volt, rengeteg változtatással. Számtalan kisebb-nagyobb fejlesztésben, beruházásban vettem részt, szóval nem unatkoztam, de márciusban 62 éves leszek. Ha jeleznék az olaszok, hogy a közeljövőben valami új beruházásra készülnek, az újdonság még itt tartana, de nem látom, hogy ilyesmit terveznének. Az év végéig igyekszem részletesen átadni mindent a fiatalabb kollégának, aztán nincs még konkrét tervem, hogy mit fogok nyugdíjasként csinálni. Bármilyen feladatra, szaktanácsadásra kapható vagyok, de sok a restanciám otthon is. Mindenképpen több időm lesz a tündéri unokámra, meg kell vágnom a családi videókat, rendeznem kellene a kertet, a feleségem rá akar beszélni, hogy legyen kutyánk.

- Kit ajánl, legközelebb kit mutassunk be az olvasóknak?

- Galánfi Csabát, aki színes egyénisége a városnak. Az igazgatáson volt kollégám és kíváncsi lennék, mi történt vele azóta, hogy szétváltak útjaink.