Három parkot újít fel a százhalombattai önkormányzat a nyár folyamán, a Búzavirág téren, a Béke utcában, valamint az Arany János utca és a Házasságkötő terem között. Az első, dunafüredi helyszínen már elindult a kivitelezés, amivel a ZÖFE Kft-t bízták meg. Nagy Tamásné főkertész elmondta, hogy a tér egyik fele játszótér, másik fele pihenőpark lesz. Előbbi területen lecserélik a játszószereket és biztonsági burkolatot raknak le. Az új főtér arculatához igazítják a Házasságkötő terem melletti területet, új padokat helyeznek ki, és hatalmas évelőágyást alakítanak ki, hogy a megújuló park akár az esküvői fotózáshoz is méltó környezetet biztosítson. A három közpark rekonstrukciója 80 millió forintba kerül. (HTV)

