- Ortopéd-traumatológusnak ismerik, de elvégezte a Műszaki Egyetem orvosbiológiai mérnöki szakát is. 

- Az orvosbiológus mérnök határterületi szakma az orvos és a mérnök között, főleg mérnököket képeznek, az orvosok az évfolyam 10 százalékát sem teszik ki. Ha valakinek orvosként van egy kis műszaki érdeklődése, vagy mérnökként az orvosi informatika érdekli, akkor itt a helye. Ezekből az emberekből lesznek később a műszerfejlesztők vagy gyógyszerkutatásokkal foglalkoznak majd. Én ezt nem szerettem volna csinálni, egyszerűen csak érdekelt az orvoslás műszaki-fizikai vetülete. Az igazság az, hogy a fizikát mindig is jobban szerettem, azért végeztem el ezt a szakot, mert az emberi test, mint fizikai egység érdekelt. Édesapám is ezt a szakmát művelte. Ő is ortopéd sebész volt, ezt láttam közelről. Tetszett az ortopédia oknyomozó, kutató szemlélete, hogy a tünetek mögött milyen betegséget találunk.

- Az egyetem után... 

- Első munkahelyem az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet volt, innen kerültem át gyakorlatra a Szent János kórházba, ahol édesapám is dolgozott, tehát kicsit haza is mentem. Oda kerültem gyakorlatra és ott ragadtam, picit érzelmi okokból. Az öregek mind ismernek, rövid nadrágos korom óta, mert én már óvodába is oda jártam. Akkor már tudtam, hogy ortopédiával akarok foglalkozni.

Igazság szerint traumatológus sose akartam lenni, de így már tetszik ortopédiával együtt. Ortopéd szemlélettel a traumatológiát megismerni. Jobb is így, mint traumatológusnak, aki szegény semmi mással nem foglalkozik csak súlyosan sérült emberekkel, szerintem az a személyiségben is nyomot hagy. A János kórházban már tíz éve dolgozom, sosem akartam kimenni külföldre dolgozni a nagy pénz reményében. Szívesen elmennék inkább rövidebb tanulmány utakra.

- Franciából felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, tudja ezt használni a hétköznapokban? 

- Édesapám dolgozott Algériában, és a francia egyszerűen rám ragadt. Négy évet éltünk kinn, itt tanultam meg franciául. A gimnázium két osztályát is érettségi után még egy évet is ott végeztem. Már nem használom a francia nyelvet, amit kicsit sajnálok is.

- Hogyan került Százhalombattára? 

- Százhalombattára jövetelemben az motivált, hogy van egynapos sebészet. A betegek igénylik az olyan ellátási formát, ahol nem kell heteket-hónapokat várni bizonytalan előjegyzéssel. Nálunk gyakran előfordul a János kórházban, hogy előjegyzett betegeket kell elküldeni, mert a sok sérült miatt nem marad kapacitás, magyarul nincs szabad műtő. Segített a döntésben, hogy két kollégám is jár ide, akik elmondták, hogy kedvesek a kollégák, jó a hangulat, jó pörgős a munka, tehát sokkal több segítséget ad a szakszemélyzet, mint a kórházban, aminek köszönhetően könnyebb ugyanannyi beteget ellátni.

Battán még azért volt egy vicces történet, mert az Egészségügyi Központ főigazgatója, Berzéki doktor mentőzik is, és ebből adóan gyakran találkoztunk a baleseti sebészet ügyeletén. Nekem csapnivaló az arcmemóriám, nem tudtam névről beazonosítani, tehát amikor először jöttem tárgyalni a főigazgatóval az állás ügyében, beléptem az irodába és megláttam a mentős férfit. Kérdeztem, te mi keresel itt, mire azt mondta, hozzám jöttél. 

- A páciensek nagyon kedvelik, mi ennek a titka? 

- A szakterületem a trauma, a kórházban főleg baleseti sérültekkel találkozom, köztük sok súlyos sérülttel. A kezdeti szorongást feloldja egy közvetlen megszólítás, jó értelemben vett elbagatellizálás. A páciens megnyugszik egy picit, és már nem is fáj neki annyira. Ezek a kulcsszavak. Ezt szeretem csinálni, nem vágyom irodai székre, vezetői beosztásra. Azt nem bánnám, ha az ellátás körülményei változnának, de az orvosi részét szeretem. Sokkal szerteágazóbb ez a szakma, mint gondolják, sok betegség felszínre kerül, a gyökereket kezelni, a dolgok mögé nézni, ettől vonzó számomra!

- Hogy lehet megélni egy orvosnak ma itthon? 

- Közalkalmazott orvosi fizetésből nem lehet megélni. Egy hónapban több mint 300 órát dolgozom, többségét a János kórházban, majd Százhalombattán rendelek a traumatológián és műtök az egynapos sebészeten. Budapesten van egy magánrendelő, ahol még pár órát dolgozom. Ezt azért szeretik az emberek, mert szebb a környezet, nem szeretnek várakozni, sőt ők mondják meg, hogy hányra jönnek. Ott több idő van egy emberre, jut idő átbogarászni a zárójelentéseket. Itt 15-20 perc jut egy betegre, míg a kórházban az ember 5 perc után feszeng, mert tudja, hogy az ajtó túloldalán még nyolcvanan várakoznak.

- Az ortopédiai megbetegedések ma már olyan gyakoriak, hogy szinte népbetegségnek számítanak. Egyetért ezzel? 

- Részben igaz. Felnőtt egy nemzedék, aki annyira puhány, hogy az valami tragédia. A mai harmincas-negyvenes férfiaknak semmi teherbírásuk nincs, a legkisebb panasszal már orvoshoz fordulnak, olyan apróságokkal, amit korábban ciki volt megkérdezni, nemhogy orvoshoz rohanni! Az embereknek nincs mozgáskultúrájuk, teherbírásuk, nem szeretnek sportolni, viszont a legkisebb sérülésre már tetanuszért jönnek. A baleseti ügyelet 30-40 százalékát ilyen beteg adja. Látszólagos betegségekkel jönnek be, térdfájósnak lenni ma divat, szerintem ezeknek a betegségeknek a fele lelki eredetű. Jó a betegnek betegnek lenni.

- Három lánygyermek édesapja, jut idő mellettük hobbira is? 

- Pár hónapja született a legkisebb gyermekem, most ő tölti ki az időm nagy részét. Nem bánnám, ha valamelyikük orvos lenne, nem biztos, hogy rábeszélném a traumatológiára, de támogatnám, az biztos. A szabadidőmben szeretek biciklizni, zongorázni és nagyon szeretem a termálfürdőket, órákat tudok ülni a meleg vízben.