A 2005-ös felvételi évben 738 szakra nem lehetett bekerülni többletpontok nélkül a maximális hozott, és középszinten elérhető maximális szerzett ponttal (120). Ezért 2006-ban és 2007-ben-a biztosabb bejutás érdekében-a többletpontok maximalizálására érdemes törekedni. A Felvételi Információs Szolgálat tanévkezdő tájékoztató rendezvénye, a Központi Érettségi Nyílt Nap szeptember 24-én sorra veszi a 2005-ös érettségik tapasztalatait, eredményeit és a felvételi pontok alakulásának elemzésével felvételi stratégiákat javasol a tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamos diákoknak, hogy a lehetőségek közül mindenki kiválaszthassa a számára legmegfelelőbbet. Érdemes tudni, hogy 2006-tól számos változás lép életbe az érettségi rendszerében, és a diákoknak jobban meg kell majd küzdeniük felvételi pontjaikért. A rendezvény nyitó előadását Klinghammer István, a Magyar Rektori Konferencia elnöke tartja, aki a rektorok javaslatát, álláspontját mutatja be a következő évi felvételikkel kapcsolatban. Míg 2006-ban ugyanis a magas ponthatárok motiválhatják a diákokat az emelt szintű érettségi és nyelvvizsga megszerzésére, 2007-ben már kötelezővé is tehetik a magasabb szintet a karrierintézmények keresettebb szakjain. A nyílt nap rendhagyó előadásait követően a középiskolai tankönyvszerzők tantárgyi bontásban konzultálnak a diákokkal. A matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, biológia, fizika, közgazdaságtan, angol és német nyelv tantárgyakból érettségiző diákok az előadásokat követően könnyebben mérlegelik majd, emelt- vagy középszintű érettségire készüljenek. A rendezvény célja, hogy segítsen a diákoknak a helyes felvételi stratégia kiválasztásában, ugyanis 2005-ben bebizonyosodott, hogy a felvételi sikerében döntő szerepe van az emelt szintű érettséginek.
Az országos rendezvényen szeptember 24-én Budapesten az előadások reggel 9 órától délután 15-16 óráig tartanak.
További információ a
http://www.fisz.hu oldalon, az
mailto:info@fisz.hu e-mail címen és a 06 1 473-0769-es telefonszámon is kapható.