A tízezer és háromezer háztartást ellátó távhőszolgáltatók közül a százhalombattai SZÁKOM Kft. a legolcsóbb Magyarországon. Ez derül ki abból a felmérésből, amit a héten tett közzé a Magyar Energia Hivatal.
Hivatalos kormányszerv mindezidáig nem hozott nyilvánosságra az ország összes lakossági távhőtarifáját egységes elvek alapján összehasonlító táblázatot. Az adatsorból kiderül, hogy hatalmasak a távhőárkülönbségek, a battaiak azonban elégedettek lehetnek. A helyi szolgáltatás csak minimálisan kerül többe, mint a legolcsóbb Siklóson. Ott egy átlagos lakás éves számlája 130 ezer forint, míg nálunk 135 912. A tízezer és háromezer lakás közötti szolgáltatók között azonban az első helyen áll a SZÁKOM.
Az összesen 4206 lakást ellátó SZÁKOM évi 41 405 forinttal, vagyis 23,35 százalékkal kér kevesebbet a távfűtésért az adott lakásszám átlagához képest, 56 százalékkal olcsóbb a kategóriahajtó Sopronnál (évi 212 142 forint/ lakás) és 91 százalékkal Keszthelynél, ahol a legtöbbe, éves szintén 260 394 forintba kerül egy átlagos lakás távfűtése.
A kedvező árban szerepe van, hogy a SZÁKOM a helyi Dunamenti Erőműtől vásárolja a hőenergiát. A MEH táblázatából kiderül, mindenhol olcsóbb a távfűtés, ahol ipari hővel tudják megoldani. Emellett jelentős szerepe van a százhalombattai fűtésdíjakban azoknak az energia-megtakarítást célzó beruházásoknak is, amelyeket az elmúlt években tetemes önkormányzati, illetve állami támogatással végezhettek el a társasházak.

