Május 10-én tartotta legutóbbi ülését a százhalombattai képviselő-testület Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottsága. Tanácskoztak a Sáregres-Rétimajorba szervezett gyermektáborról, a diákok egész vakáció alatti felügyeletéről, valamint a bölcsődei férőhelyekről is. Török Sándor elnök elmondta, hogy az idei nyártól a szünidő egészére programot és felügyeletet biztosít a város azoknak az általános iskolásoknak, akik ezt igénylik. A tervek szerint minden héten más-más tematikával zajlik majd a napközis tábor: lesz sport, kézműves és környezetvédelmi hét más-más szakemberek és pedagógusok közreműködésével. A tervezetet május 20-i ülésén fogadhatja el a képviselő-testület.
A bizottság támogatta azt a javaslatot, amely alapján 12 megüresedett önkormányzati lakást hirdetnének meg pályázati úton történő értékesítésre. A lakások különböző méretűek és állapotúak, az értékbecslést követően, a júniusi ülésen fogadhatják el az eladásukra vonatkozó pályázati kiírást, amit a tervek szerint több – várhatóan évente kettő - követ majd. (HTV)

