Felhívás!

A lakosság minden évben igénybe veheti a Szákom Kft. évente kétszer, meghatározott időpontokban történő külön díjazás nélküli lomtalanítási szolgáltatását. A lomtalanítás keretében lehetőség van megválni a háztartásoknál keletkezett nagydarabos hulladékoktól.


A lomtalanítási területeket kisebb körzetekre osztottuk, mely biztosítja, hogy adott időben egy kisebb területről, koncentráltan, nagy erőkkel szállíthassuk el a kikészített lomokat. Ezáltal rövidebb ideig okoz kellemetlenséget a kikészített lom.


A lomok elszállításának időpontjáról továbbra sem jelenik meg tájékoztató a sajtóban. Ehelyett az Ön címére kiküldött közüzemi számlából szerezhet információt körzetének pontos kikészítési időpontjáról.


A Szákom Kft. kéri a lakókat, hogy csak az előzetesen megküldött lomtalanítási időpontok előtti napon, de legkésőbb a szállítás napján reggel 6 óráig tegyék ki a feleslegessé vált lomokat. Az előre kihelyezett lomok vonzzák városunkba a lomokat átvizsgáló személyeket, amely által a lomok szétszóródnak, és a város összképét is megváltoztatja.


Annak érdekében, hogy a lomtalanítás kultúrált módon történjen, kérjük, vegyék figyelembe felhívásunkat, és annak megfelelően helyezzék ki az ingatlanok elé, ahogy azt, a közüzemi számláikon jeleztük.


Megértésüket köszönjük! 


SZÁKOM KFT. PR.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák