Tíz új kamera

Ülésezett a százhalombattai Kommunális, Városüzemeltetési és Közrendi Bizottság is március 18-án. Meghallgatták a város közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolót, és tárgyaltak a hamarosan kiírásra kerülő helyi energiatakarékossági pályázatokról is.

Az ismertté vált bűncselekmények jelentős csökkenése feltehetően a térfigyelő kamerarendszer működésének is köszönhető - nyilatkozta Hart Andrea, a bizottság tagja. A képviselő-testület idén 30 millió forinttal támogatja a rendőrőrsöt, amiből többek között új gépjárműveket szerezhetnek be, de a legfontosabb az a további tíz térfigyelő kamera, amit még szeretnének üzembe helyezni.

A helyi energiatakarékossági pályázatokra 90 millió forintot különített el az önkormányzat. A társasházak fűtéskorszerűsítésre, tető-, víz- és hőszigetelésre pályázhatnak összesen 70 millió forint erejéig. A családi házak esetében rendeletmódosításra van szükség a pályázat kiírásához, így annak beadási határideje május 21-e lesz, összértéke 20 millió forint, a családi házas pályázatokat pedig a keret kimerüléséig fogadja be a bizottság. A hivatal részéről Glied Máté Lászlótól lehet segítséget, információt kérni, és nála lehet benyújtani a pályázatokat. (HTV)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák