Főtér - Százhalombatta az MTV-ben

  • img

Nem mindegy, ki készít rólunk képet. Ha a festő vagy fényképész kedvel bennünket, arra törekszik, hogy a rólunk készített kép azokat a vonásainkat is tükrözze, amelyek a felületes szemlélő számára észrevehetetlenek.

Csenterics Ágnes televíziós rendező filmet készített Százhalombattáról. Nem közömbös számára a város, hiszen sok része még ma is magán viseli édesapja – Csenterics Sándor – keze nyomát. Az elkészült összeállítás a Főtér című sorozat része, amelynek Pécsről szóló darabját huszonhat magyar filmalkotás között az idei Los Angelesben megrendezett Magyar Filmfesztiválon is bemutatták.

A rendezőnővel a Régészeti Parkban beszélgettünk, ahol éppen a kézműves-foglalkozásokat és a korabeli recept alapján készített étel főzését vették filmre.

- Mi adta az ötletet, hogy Százhalombattáról készítsék el a Főtér című sorozat következő részét?
- Nem titok, hogy engem erős szálak kötnek Százhalombattához – mondta. – Édesapám, Csenterics Sándor volt az erőmű alapító igazgatója. Annyira fontos volt számára a vállalat, hogy szinte másik gyermekeként ragaszkodott hozzá. Miután édesapám 1982-ben meghalt, hosszú ideig még a környékét is elkerültem a városnak. Nagyon szerettem az édesapámat, fájdalmas volt az elvesztése, és csak úgy tudtam ezt feldolgozni, hogy kerültem azokat az alkalmakat, amelyek felkavarnak. Néhány évvel ezelőtt egy kollegám, Szabados Tamás operatőr Százhalombattán járt a városi könyvtár meghívására, egy előadást tartott, ahol nemcsak a természetfilmjeiről beszélt, hanem arról is, hogy a „hőskorban” sokszor járt Százhalombattán. Ő hívta fel Szalai Gáborné figyelmét arra, hogy én is az MTV-nél dolgozom, és javasolta, hogy vegyék fel velem a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel megtörtént, azt követően többször jártam itt: édesapám emléktáblájának avatásakor, a várossá nyilvánítás harmincötödik évfordulóján pedig megismerkedtem Dobos Ágnessel, a Matrica Múzeum munkatársával, aki megkérdezte, miért nem készítünk egy filmet Százhalombattáról. Ezt a javaslatot elmondtam Nagy György főszerkesztőnek, aki támogatta az ötletet.

- Milyen elemekből áll össze a film?
- Találtam nagyon sok régi felvételt, olyanokat, amelyek még az építkezés idején készültek. Azokat is fel szeretném használni, emellett természetesen bemutatjuk a mai Százhalombattát. Élmény számomra, hogy a forgatás ideje alatt új ismereteket is szereztem: a Régészeti Parkban még soha nem jártam, és nagyon tetszik, de voltunk a Tóth tanyán is, arról is csak a legjobbakat mondhatom. Emellett a fesztivál is helyet kap a filmben, mert a város mai képéhez ez is hozzátartozik.

- További tervei is vannak Százhalombattával?
- Egyelőre nincsenek. A jövőben is, mint eddig, minden évben kétszer eljövünk Százhalombattára: karácsonykor és Sándor napon felkeressük édesapám emléktábláját és virágot teszünk le előtte. Természetesen, ha hívnak, szívesen felkeressük a várost.

- Úgy tudom, a férje arra készült, hogy ír Csenterics Sándorról egy könyvet. Hol tart a munka?
- A könyv elkészült, a kiadásához szponzorokat kellene találnunk. Édesapám életrajza ez, dokumentumokkal, fényképekkel illusztrálva. Nem díszes kiadványra gondoltunk, és még azt sem döntöttük el, hány példányban kellene kiadni, de nagyon szeretném, ha megjelenhetne, amíg él az édesanyám, és amíg még sokan vannak, akik emlékeznek rá, milyen ember volt Csenterics Sándor.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák