Stabil az önkormányzati cégek gazdálkodása – nyilatkozta Weller János, a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke. A szakbizottság március 17-i ülésén elfogadták a cégek tavalyi beszámolóit és idei terveit. Az elnök kiemelte, hogy míg a 2009-es első félévet mínuszos eredménnyel zárta a Batta-Invest Kft, év végére a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is sikerült pozitív szaldót produkálnia.
A bizottság áttekintette a 2010-es közbeszerzési tervet is, amely valamennyi folyó beruházásról képet ad. Az elnök utóbbiakkal kapcsolatban megemlítette, hogy hamarosan indul az út-, járdarekonstrukció, az óvárosi óvoda közbeszerzési pályázatát viszont technikai okok miatt újból ki kellett írni, de reméli, hogy a karácsonyi szünet után már az új óvodába térhetnek vissza az óvárosi gyerekek.
(HTV)

