Damjanich János, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legendás honvédtábornoka, aradi vértanú, 1804. december 8-án született Stažán, szerb határőr családban. A temesvári katonai nevelőintézetben tanult, hadapródként Itáliában kezdte szolgálatát az osztrák császári seregben. 1846-ban századosi rendfokozatot kapott. 1848. június végén őrnagyi rangban a szegedi 4. honvédzászlóalj élére nevezték ki. A lázadó szerbek ellen a Délvidéken sorra aratta a győzelmeket, amelyekért előléptették: októberben alezredes, novemberben ezredes, decemberben tábornok és a bánáti hadtest parancsnoka lett. Damjanich 1849. március 5-én a híres "vörössipkások" élén győzött a szolnoki csatában. A dicsőséges tavaszi hadjáratot a honvédsereg III. hadtestének parancsnokaként küzdötte végig, kitüntette magát a Tábióbicskénél, Isaszegnél, Vácnál, Nagysallónál és Komáromnál vívott ütközetekben. 1849. április 28-án hadügyminiszterré nevezték ki, de Pestre indulva a lovai megbokrosodtak, és ő a kocsijából leugorva a lábát törte. Így a hivatalát nem foglalhatta el, sőt a további harcokban sem tudott részt venni. 1849. július végén törött lábbal és mankóval átvette az aradi vár parancsnokságát. A világosi fegyverletétel (augusztus 13.) után, augusztus 17-én átadta a várat az orosz cári csapatoknak, akik augusztus végén kiszolgáltatták az osztrákoknak. 1849. október 6-án az osztrákok Aradon kivégezték. Damjanich szerb származása ellenére, ha kellett, a szerbek, ha kellett, az osztrákok ellen bizonyította vitézségét, a magyar forradalom és szabadságharc melletti elkötelezettségét. Valamennyi csatájában győzött. Óriási balszerencse volt, hogy igen fontos és sorsdöntő időszakban érte a baleset és egy ilyen kiváló katonai vezetőt kellett nélkülöznie a honvédseregnek a csatamezőkön.
Dobó István utca – Újváros (Urbárium)
Dobó István, Eger várának hős védelmezője, 1502 körül született felvidéki főnemesi családból. Sokáig nem vett részt az országos politikában, borkereskedelemmel és birtokainak gyarapításával foglalkozott. Később Habsburg Ferdinánd magyar király pártjára állt, 1543 után megbízásokat vállalt a Királyi Magyarországon. 1544-ben az uralkodó őt bízta meg az egri püspökség egyházi tizedeinek beszedésével, hogy a befolyt pénzből az egri várat megerősíthessék. Mivel jól tudta, hogy Eger Észak-Magyarország hadászati kulcsa, mindent megtett a vár korszerűsítéséért. Egerben ismerkedett meg Sulyok Sárával, akit 1550-ben feleségül vett, házasságukból két gyermek született, Krisztina és Ferenc. A törökök 1552-ben nagy hadjáratot indítottak Magyarország ellen. Temesvár, Lippa, Szolnok, Drégely és a nógrádi várak elfoglalása után Achmed és Ali pasák egyesült seregei 1552. szeptember 9-én Eger várát kezdték ostromolni. A mintegy százezer fős török haddal szemben Dobó István csupán kétezer védő felett rendelkezett. Az egri várvédők Dobó irányításával – Bornemissza Gergely és az egri nők hősi részvételével – harmincnyolc napi ostrom után megvédték a várat, a törökök október 18-án elvonultak a vár alól. Az egri győzelem európai visszhangot keltett, s Dobó István is nagy hírnevet szerzett. Nekik állított örök emléket halhatatlan regényében, az "Egri csillagok"-ban Gárdonyi Géza. A király 1553-ban erdélyi vajdává nevezte ki Dobót, és birtokadományokban is részesítette. 1556-ban a megbízatása megszűnt, 1558-tól Léva kapitánya, és ezzel együtt Bars vármegye főispánja lett. Az 1562. évi törökellenes harcokban újra kitüntette magát, ennek elismeréseképpen kinevezték bányavárosi főkapitánnyá. 1569-ben összeesküvés vádjával letartóztatták és bebörtönözték. Mivel hűtlenségét nem tudták bizonyítani, 1572 tavaszán kegyelemben részesült. A beteg és idős "egri hős" azonban nem sokáig örülhetett a szabadságnak, mert 1572. május végén a szerednyei várában meghalt.
(További "D"betűs elnevezések: Déli-gát, Dózsa György, Duna, Dunafüredi utcák és Derkovits Gyula park)
