A közbeszerzési eljárás során lefolytatott versenyeztetés eredményeként kétszáz millió forinttal kevesebbe kerül majd az önkormányzatnak a városközpont felújítása Százhalombattán. Az uniós támogatásról szóló szerződést február 15-én írta alá Vezér Mihály polgármester, dr. Lukovich Tamás, a Pro Régió Ügynökség ügyvezető igazgatója és dr. Turbucz Sándor jegyző.
Vezér Mihály polgármester arról tájékoztatott, hogy a Főtér II. elnevezésű projekt kivitelezését ugyanaz a Kalotherm Zrt. nyerte el, amely a konferenciaközpontot építette. A versenyeztetés eredményeként változatlan műszaki tartalom mellett több mint 200 millió forinttal sikerült csökkenteni az eredetileg tervezett költségeket, így a teljes beruházás 1,83 milliárd forintba fog kerülni, amelynek átlagosan 40,7 százalékát biztosítja a nyertes pályázat.
A polgármester az aláírási ceremónián hangsúlyozta: nagy adósságot teljesít a város a főtér befejezésével, hiszen Százhalombattán mindeddig hiányzott a központi közösségi tér, az agora, amely nélkülözhetetlen része egy valódi városnak.
A most folyó kormányzati program keretében több száz településen újul, illetve épül meg a rosszul funkcionáló vagy nem is létező központ több százmillió eurós európai uniós támogatással. Hiba lett volna ebből kimaradnunk – fogalmazott a városvezető. Az új főtérrel komfortosabbá, barátságosabbá válik a város, és az idegenforgalom feltételrendszere is javul.
A Főtér II. keretében nemcsak a Szent István tér változik valódi XXI. századi belvárossá, hanem megújul a művelődési ház közönségszintje, a színházterem és annak műszaki háttere, hatvan férőhelyes mélygarázs épül, és kisebb átalakítást végeznek a városháza B épületében is, ahol egy új kiskereskedelmi egység kaphat helyet.
Vezér Mihály köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a sikeres európai uniós pályázat lebonyolításában és a beruházás előkészítésében.
Százhalombatta nem tartozik a hátrányos helyzetű magyar városok közé – mondta Lukovich Tamás, a Pro Régió Ügynökség ügyvezető igazgatója -, de természetesen itt sem jut pénz mindenre. A városfejlesztést az akupunktúrás kezeléshez hasonlítva kifejtette: a támogatással azokat a pontokat kell megkeresni, ahol annak a legnagyobb a hatósugara, és egy településen a városközpont az, amelyeknek az egész közösségre kisugárzása van. Örömmel nyugtázta, hogy a százhalombattai projekt máris több lábon áll, hiszen nemcsak egy közterület újul meg és nyer új funkciókat, hanem új lehetőségek nyílnak a művelődés, a kultúra, de a kereskedelem, az idegenforgalom területén is, ráadásul a fejlesztésbe a magánszféra is bekapcsolódott, ami garancia arra, hogy az új városközpontnak köszönhetően megélénkül az élet Százhalombattán. Hangsúlyozta: óriási munka egy uniós pályázat elnyerése, de legalább akkora odafigyelést és körültekintést igényel az utófinanszírozásban biztosított támogatás szabályos felhasználása és elszámolása. Mint mondta, az önkormányzat ebben is számíthat a Pro Régió Ügynökség támogatására.





























