Hamarosan beköltözhetnek új otthonaikba azok a bérlők, akik eredményesen vettek részt a százhalombattai önkormányzat legutóbbi bérlakás-pályázatán. A kilenc lakásban összesen tizenhárom felnőtt és tizenkét kisgyermek él majd február 16-tól.
A négy költségalapon és öt szociális alapon meghirdetett lakás iránt ezúttal is nagy volt az érdeklődés, a megadott határidőig száznégy pályázat érkezett a Polgármesteri Hivatalba. Tizenöten nyújtották be igényüket csak költségalapú, huszonöten költségalapú vagy szociális, hatvannégyen pedig kizárólag szociális bérlakásra.
A szociális alapon bérbe adott lakósok esetében felső, a költség alapú lakásoknál pedig alsó limitet határoz meg a vonatkozó rendelet a pályázók egy főre eső jövedelmében. Aki nem keres eleget a költségalapú bérlethez, a szociális bérlakásra még lehet esélye, ahol viszont az egy főre jutó havi kereset meghaladja a nettó 114 ezer forintot, nem kaphat önkormányzati bérlakást.
A pályázatok lebonyolítását a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság végzi a Polgármesteri Hivatal szakirodájának segítségével. A pályázatokat február 1-jei ülésén bírálta el a bizottság. Amint Török Sándor elnök a Halom TV-nek elmondta, a döntés során ezúttal is a rászorultság volt a legfontosabb szempont, előnyt élveztek a gyermekeket nevelők és azok is, akik régóta élnek Százhalombattán. (Batta Online)

