A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény és a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló helyi rendelet értelmében tankönyvsegély illeti meg azokat a százhalombattai lakóhellyel rendelkező családokat, amelyek tizennyolc év alatti, általános vagy középiskolában tanuló gyermeket nevelnek, és egy főre jutó jövedelmük nem haladja meg a nyugdíjminimum 150 %-át, azaz 37 ezer forintot.
A támogatás mértéke gyermekenként 7 ezer forint. A támogatás elbírálása kérelemre indul, az elbírálás során figyelembe veszik az alanyi jogosultságot is.
A kérelmet a szülő ( törvényes képviselő ) terjesztheti elő a szükséges jövedelemigazolásokkal együtt 2005. szeptember 30-ig. A határidő letelte után a segély nem igényelhető. A kérelemhez csatolni kell a jövedelemigazolásokat, középiskolások esetében az iskolalátogatási igazolásokat, valamint a tankönyvek számlájának másolatát.
A 2001. évi XXXVII. Törvény értelmében normatív kedvezmény (ingyenes tankönyvellátás illeti meg) a 2005-2006-is tanévben azokat a tanulókat, akik tartósan betegek, sajátos nevelésű igényűek, három vagy több gyermekes családban élnek, akiket egyedülálló szülő nevel, illetve akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek.
Aki alanyi jogon ingyenesen jogosult a tankönyvekre, szociális alapon nem kérhet tankönyvsegélyt.
Külön beiskolázási segély nincsen, de a gyermekvédelmi támogatás keretein belül a beiskolázáshoz is igényelhető támogatás.
Egy naptári éven belül ugyanazon személy, illetve család legfeljebb három alkalommal részesíthető támogatásban. Azok, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, illetve aktívkorú nem foglalkoztatott személyek rendszeres szociális segélyében részesülnek, egy naptári évben egy alkalommal kaphatnak átmeneti segélyt, illetve rendkívüli gyermekvédelmi támogatást.
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban az a gyermek részesíthető, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 150 %-át (37.050.-Ft ), aki tartósan beteg vagy fogyatékos , vagy szülője ( gondozója) egyedül neveli. A támogatást az a család is igényelheti, amely három vagy több gyermeket nevel, és az egy főre eső jövedelme nem éri el a nyugdíjminimum 170 %-át (41.990.-Ft).
Az igénylőlapokat a Polgármesteri Hivatal földszinti Ügyfélszolgálatán, valamint a Hatósági Irodán, Nagy Vilmosné szociális munkatársnál ( I. emelet 140. sz. iroda ) lehet beszerezni.
A kérelmekhez középiskolások esetében iskolalátogatási igazolást is csatolni kell.