Változik a menetrend és bővül közlekedési támogatásra jogosultak köre

A régivel mintegy 90 százalékban megegyező menetrend bevezetését javasolja a közlekedési miniszternek a százhalombattai önkormányzat. Erről, és a nyugdíjasok közlekedési támogatásával kapcsolatos változásokról januári ülésén döntött a képviselő-testület.


December közepétől megszűntek az ún. "helyi járatok", és a közösségi közlekedést helyközi járatok segítségével biztosítja a Volánbusz Százhalombattán. A menetrend bevezetését hosszas szakmai egyeztetés és forgalomszámlálás előzte meg, ám az mégsem nyerte el az utazóközönség tetszését. A legtöbb panasz a Dunafüreden élőktől érkezett, akik az Érd és Budapest felé történő közlekedés kapcsán kialakult átszállási kényszert nehezményezték a leginkább, de a ráhordó járatok menetrendjével sem voltak megelégedve.


A januári képviselő-testületi ülésen ismét napirendre került a helyi közösségi közlekedés. Az új közlekedési rend kialakításával kapcsolatos egyeztetésekre létrehozott munkacsoport települési képviselőkkel, a Volánbusz és a hivatal szakembereivel együtt, és a szakbizottságok véleményét figyelembe véve átdolgozta a menetrendet. A március 1. napjától bevezetni tervezett új autóbusz menetrendet a testület jóváhagyta és a közlekedésért felelős miniszter elé terjeszti elfogadásra. Ez a menetrend a régivel mintegy 90 százalékban megegyezik, és kidolgozóinak reménye szerint beváltja a hozzá fűzött reményeket. Egy javaslatra arról is határoztak a képviselők, hogy olyan városokba kell ellátogatni tájékozódás céljából, ahol a helyi önkormányzat működteti a közösségi közlekedést. Az így szerzett tapasztalatokat egy tanulmány foglalja majd össze.


A képviselő-testület még novemberben döntött arról, hogy hozzájárul a 65 év alatti nyugdíjasok bérletvásárlásához, és bevezette az ún. közlekedési támogatást. Azok váltak jogosulttá a támogatás igénybe vételére, akiknek a havi jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum négyszeresét. Kovács Lajos, a Kommunális, Városüzemeltetési és Közrendi Bizottság elnöke javaslatára azonban a jogosultak köre visszamenőleg kibővül. Amennyiben a nyugdíjas havi jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum hatszorosát, azaz a 171 ezer forintot, igénybe veheti a megvásárolt bérlet után járó 80 százalékos önkormányzati támogatást. A testület döntött arról is, hogy meg kell vizsgálni, ne csak utólag kapják meg a támogatást az autóbuszbérletet vásároló helyi nyugdíjasok.


(Batta Online)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák