A városháza B épületében vártam riportalanyomra, aki a 70-es úton épülő körforgalom miatt késett pár percet. Ez alatt a színes képeket nézegettem, amelyek a Főtér átalakítását célzó tervpályázatra érkeztek. Folyton változnak az utak, a városok, az emberek. Megannyi lehetőség és döntés, aminek kapcsán lehet sajnálkozni, tiltakozni, felháborodni. Ahhoz, hogy el tudjuk fogadni, mindenképp meg kell ismerni a hátterét. Aztán megérkezett Abaházy Zoltán, azaz Cerka.
- Az érettségire egy éjszakai hakniról érkeztem. Az után döntöttünk úgy az öcsémmel, hogy Százhalombattára költözünk. Szekszárd elég messze van a fővárostól, ott nem nagyon lehetett érvényesülni. A Sing-Sing pont elvesztette az énekesét és a gitárosát. Tíz közös lemezt készítettünk az együttessel.
- Mikor jártál utoljára Battán?
- Talán három éve. A saját rendezvényünkön léptünk fel a zenekarommal, a Face to face-szel.
- Ki az a „saját”?
- A Hit Gyülekezete.
- Ezen szál mentén szaladjunk vissza Szekszárdig, gyerekkorod helyszínéig!
- Rendes katolikus családban nőttem fel. Megkereszteltek, voltam elsőáldozó, bérmálkozó, de nem jártunk templomba, nem imádkoztunk evés előtt. Mondhatni, teljesen világi életet éltem. Elektroműszerésznek tanultam, zenéltem.
- Mostani életed tükrében milyennek látod a „rock-korszakodat”?
- Sok mindent el is felejtettem, mert eléggé drogoztam. A személyiségem megmaradt, ugyanolyan a stílusom, ugyanazokat a dolgokat szeretem, csak hozzáigazítom egy másik értékrendhez, egy másik valósághoz. Ma is rock-zenésznek tekintem magam, az üzeneteimet a Face to face szövegei közvetítik. Az ember egyébként is változik. Nem lehet ötven évesen ugyanazzal az életmóddal próbálkozni, és ezer forintért játszani egy klubban, hogy legyen italra. A Sing-Sing utolsó korszakában becsuktam ajtót-ablakot. Volt egy klubunk, ahol a srácok levélben adták le a kívánságaikat. Ezekből az írásokból nagyon sok minden kiderült: a szülők válása, nyomora. Addigra én is túl voltam egy váláson. Óriási tehernek éreztem, hogy nem tudunk segíteni. Azért továbbra is részt vettem a zenekar életében, én írtam a szövegeket. Együtt éltem a mostani feleségemmel, festettem és drogoztam reggeltől estig.
- Miért tértél meg?
- Ha regélhetném, hogy hány embernek változott meg az élete! Köztük az enyém. Azon szerintem minden ember gondolkodik, hogy mi az élete értelme. Keresi a határokat, kitörési pontokat. Például a drogból. De nem ezért tértem meg, hanem, mert úgy éreztem, megszólított Názáreti Jézus Krisztus. Erre reagálnom kellett valamit. Igent mondtam.
- Aki életének egyharmadát droggal tölti ki, annak valamivel pótolnia kell azt, amikor leteszi. Tudok olyat, aki tanulással kompenzálta, és nagyon sokan Jézust találták meg, hogy betöltse az űrt. A külső szemlélő ugyanazt az „emelkedett” mosolyt látja, s felvetődik a kérdés: nem ugyanolyan pótcselekvés-e mindkettő?
- A drogról nagyon kevesen tudnak lejönni. Külsőségeiben lehet, hogy van hasonlóság, de értékeiben óriási különbség van. Elég sokat beszélek olyan emberekkel, akik nem ugyanúgy vélekednek, ahogyan én. Szeretek velük vitatkozni, és egyúttal le tudom mérni, hogy megállja-e a helyét az ideológiám.
- Vannak kétségeid a hitedben?
- Abszolút nincsenek. Amikor itt dolgoztam a finomítóban, nagyon jó, becsületes embereket ismertem meg. A szorgoskodás volt az életük. Ez nekem is nagy erőt adott, de az emberi élet mégis több. Már a mi generációnk is a kényelmet, a könnyű életet kereste, a mostanira az még inkább jellemző. Nekem jóval könnyebb lett. '97-ben tértem meg a Budapest Sportcsarnokban. Egy ismerősöm vitt oda, akiből sugárzott, hogy benne megvan az, ami nekem nincs. És ott éreztem, hogy valami többel állok szemben, mint eddig bármikor. Az elmém hadakozott, de elhatároztam magamban, elfogadom, hogy Isten hív. Hazamentem, kérdezte a barátnőm, hogy megtértem-e. Azt akartam mondani, hogy "nem", és én is csodálkoztam rajta, de az jött ki a számon, hogy "igen". Elvettem feleségül, van három gyerekünk, Ádám, Hanna és Golda.
- A gyerekeid ebben nőnek fel. Lehet, hogy ők ugyanúgy élik meg, ahogy te a katolikus neveltetésedet.
- Biztosan lesznek vívódásaik, de kapnak egyfajta értékrendet. Nagyon szeretném, ha eszerint nőnének fel. Talán igazol majd az idő. A szülők feladata most különösen nehéz, mert olyan a korszellem, hogy a fiatalok körében népszerűek a kábítószeres filmek, zenék. Augusztus 6-án délután hatkor lesz egy koncertünk a Körösi Csoma Sándor Általános Iskolában, aminek éppen az a célja és lényege, hogy megmutassuk: drog nélkül is lehet szabadon zenélni. Nagyon fog szólni, úgy, ahogy az rock-koncerten elvárható.
