Képviselő-testületi összefoglaló - Márciustól új menetrend

A százhalombattai önkormányzat eredményesen tárgyalt a Volánbusszal, és a szakbizottságok véleményét is figyelembe véve átdolgozták a buszmenetrendet, amely a minisztériummal történő egyeztetés után, március 1-jén léphet hatályba.

 A képviselő-testület január 28-i ülésén arról is döntött, hogy a 65 év alatti nyugdíjasok közül többen élhetnek a bérlet-támogatással, és felül kell vizsgálni a szabályozást, hogy ne csak utólagos elszámolással lehessen igénybe venni a támogatást.


Szabó Attila önálló képviselői indítványára egymillió forinttal támogatja a Haiti földrengés károsultjait Százhalombatta. Az adományt a Baptista Szeretetszolgálat juttatja el a szigetországba.


Az elmúlt évben 21 százalékkal csökkent a lopások száma, és több mint 31,3 százalékkal volt kevesebb a rongálás a városban. A testület elfogadta Pál Péter százados, eddigi megbízott rendőrőrs-parancsnok márciustól történő kinevezését. Pál Péter egy éve irányítja városunk rendőrőrsét, amely időszak alatt látványos javulást sikerült elérnie több területen. A helyi rendőrség szorosabbra fűzte együttműködését a polgárőrökkel és a közterület-felügyelőkkel, valamint együtt dolgozott a közterületek megtisztítása érdekében a hulladék-kommandóval.

Csak hosszas vita után fogadták el a város 40 éves évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat programját. A jubileumi rendezvények március 28-án, ünnepi képviselő-testületi üléssel indulnak. Lesz egyebek mellett kiállítás a múzeumban, várostörténeti játék a BMK megújuló színháztermében, és előadás a könyvtárban. A részletekről tavasszal programfüzetet jelentetnek meg.


Elfogadták a Hamvas Béla Városi Könyvtár elmúlt öt éves munkájáról szóló beszámolót, és több évtizedes kiemelkedő kulturális tevékenységéért köszönetüket fejezték ki Szalai Gáborné könyvtárvezetőnek, aki nyugdíjba vonul.


Ugyancsak hosszasan tárgyaltak a Battanet szolgáltató által biztosított IP címek hozzáférhetőségéről szóló tájékoztatóról. A testület munkacsoportot hozott létre annak érdekében, hogy kiderüljön, miként került nyilvánosságra az illegális letöltésben érintett IP cím. A vizsgálat eredményét márciusban kell a testület elé terjesztenie a háromtagú munkacsoportnak.


A képviselő-testület 2008 őszén döntött arról, hogy csökkenteni kívánja a város tulajdonában lévő bérlakásállományt. Új rendeletet fogadtak el a határozatlan időre szóló bérletekről, és középtávú programot a határozott idejű bérleti szerződéssel kiadott lakások értékesítésére. Utóbbiak közül azokat értékesítik, amelyek megüresedtek, illetve bérleti szerződésük nem hosszabbítható. A megüresedő lakásokra évente kétszer hirdetnek pályázatot, amely során számos előnyt élveznek a szociálisan rászoruló vevők.


Munkacsoportot hoztak létre a Dunával kapcsolatos fejlesztési lehetőségek számbavételére és a Duna-program tervezetének elkészítésére. Vezetője Pogány Gyula, tagjai dr. Götzinger István, Kovács Lajos, Szabó Zoltán, Szalai Attila, Szél Pál és Nagy Balázs képviselők, valamint dr. Oláh M. Zoltán főépítész.


Miután a környezetvédelmi hatóság engedélyezte, hogy takaróanyagként bontási törmelék és föld kerüljön a hulladéklerakó telepre, lehetőség nyílik a lakossági inert (nem veszélyes) hulladék befogadására. A konténeres inert hulladékszállítás díja csökkent, a tavalyi köbméterenként 3 917 forint helyett 3 054 forint. Emellett konténeres inert hulladékszállítási lerakó jegyet is lehet venni 1 336 forintért.


Alapítói ülések keretében tárgyalták a Szákom Kft., a Batta-Invest Kft. és a Halom TV Nonprofit Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására vonatkozó javaslatokat, és mindhárom önkormányzati társaság esetében pályázat kiírásáról döntöttek.


Áprilisban Százhalombattán, az új konferenciaközpontban rendezik meg a Judo Masters Nyílt Magyar Bajnokságot. Erről Szél Pál önálló képviselői indítványára döntöttek amellett, hogy a nemzetközi szinten is jegyzett, várhatóan 5-800 fő részvételével zajló esemény fő támogatója Százhalombatta Város Önkormányzata lesz, és a szervezés költségeihez egymillió forintos támogatást biztosít. A résztvevők elszállásolása a Hotel Trainingben történik majd, és a versenyre érkező kiállítók bérleti díjai a konferenciaközpont üzemeltetőjét illetik.

Dr. Götzinger István javaslatára a felsőfokú tanulmányaikat folytató hallgatókat pályázattal igyekszik ösztönözni a város, hogy válasszanak Százhalombatta jövőjével foglalkozó témákat. A pályázati felhívás szövegéről májusban tárgyalnak.


Ugyancsak Szabó Attila önálló képviselői indítványára döntöttek arról, hogy munkacsoportot bíznak meg a társasházi felújításokkal kapcsolatos problémák vizsgálatával. A munkacsoport tagjai: Hart Andrea, Oláh Béla, Nagy Balázs, Horváth György, Szalai Attila, Szabó Attila, Török Sándor, valamint a jegyző által kijelölt jogász.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák