Botond a X. századi magyar történelem, a kalandozások korának mondhatni azt is, hogy népi hőse, alakját a nép körében szájról szájra terjedő mondák őrizték meg, és ezek alapján bekerült a legkorábbi írott krónikákba is. Anonymus az 1200 körül latin nyelven írott Gesta Hungarorum (A Magyarok cselekedeteiről) című regényes munkájában több fejezetben is szerepeltette Botondot. Leírása szerint a honfoglalás idején "Árpád vezér nagy földet adott lakosaival együtt Kölpénynek, Botond apjának" a Duna-Tisza közének déli részén. E tudósítása szerint Botond apja törzsfő vagy kiemelt nemzetségfő lehetett. Minden valószínűség szerint Botond már a honfoglalás (894-895-től) után, talán 910 táján, de nem kizárt, hogy még később születhetett. Törzse és ő maga is részt vett mind a nyugati, mind a déli, Bizánc elleni kalandozó hadjáratokban. Anonymus és részletesebben Kézai Simon (XIII. század vége), valamint a XIV. századi "Képes Krónika" írták le a híres nevezetes Botond-mondát. Eszerint a magyarok 959-ben hadjáratot vezettek a bizánciak ellen, s húsvét ünnepén - április 3. - egészen a fővárosig, Konstantinápolyig száguldoztak, sok foglyot és zsákmányt szereztek. A sereg vezére Apor kapitány volt, s elkezdték Konstantinápolyt (Bizáncot) ostromolni. A "Képes Krónika" leírása szerint egy óriás termetű görög hetvenkedve és a magyarokat ócsárolva birokra hívta a legjobbjukat. Kölpény fia Botond jelentkezett a párviadalra, s elöljáróban a bárdjával (más forrásokban a buzogányával) óriási lyukat vágott a várkapun. A krónika azt írja, hogy "alig egy órát viaskodtak, a magyar (tudniillik Botond) úgy földhöz teremtette a görögöt, hogy azon nyomban kilehelte a lelkét." A bizánci császár mégsem fizetett adót, ezért a magyarok - a fővárost nem tudván elfoglalni - feldúlták a birodalmat, "és töméntelen aranyat, drágakövet és barmot zsákmányolva tértek haza." Botond további életéről nincs konkrét ismeret, de bizánci hőstette a nép ajkán élt tovább, majd a krónikák is megörökítették.
Berzsenyi Dániel utca - Újváros (Újtelep)
Berzsenyi Dániel költő 1776. május 7-én született Egyházashetyén. Apja birtokos nemes volt, aki fiát a soproni evangélikus líceumban taníttatta. 1795-től apja mellett élt, majd 1798-tól kemenessömjéni birtokukon gazdálkodott. 1799-ben feleségül vette másod-unokatestvérét, a 15 éves Dukai Takács Zsuzsannát. 1803-tól haláláig Niklán élt. A gazdálkodás mellett verseket kezdett írni, amelyeket Kazinczy Ferencnek küldött el véleményezésre. Első kötete 1813-ban jelent meg. Megismerkedett Kölcsey Ferenccel, Szemere Pállal és Vitkovics Mihállyal. Esztétikai tanulmányokat is folytatott, 1825 után gr. Széchenyi Istvánnal is levelezett. Pesten részt vett a Magyar Tudományos Akadémia több ülésén, amely 1830-ban rendes tagjának választotta. Költészetében a korabeli magyar nemesség életszemlélete és érzésvilága, belső világnézeti küzdelme tükröződik, de feltűnnek benne a felvilágosodás gondolatai is. Lírájának művészi tetőpontját a napóleoni háborúk idején (1805-1814.) írt nagy hazafias ódái jelentik, melyekben a közösséghez szólva hívta fel a figyelmet a nemzetet fenyegető veszélyekre, és bátor helytállásra szólított fel. Egyik legismertebb és legnépszerűbb költeménye "A magyarokhoz" című óda. Kazinczy hatására fokozatosan a felvilágosodás eszméinek híve lett, költői leveleiben az ész és a tudomány hatalmát hirdette. Erőteljes, szuggesztív költői nyelve és stílusa is a magyar romantikus líra legfontosabb előkészítőjévé tette. A magyar időmértékes verselés egyik legjelentősebb mestere. Élete utolsó éveiben az akadémia felkérésére rendszeresen írt műbírálatokat. 1836. február 24-én Niklán halt meg.
(További "B" betűs elnevezések: Bagoly, Bajnok, Barackfa, Barátság, Béke, Bem, Bláthy Ottó, Bolyai János, Borostyán, Bulcsú, Búzavirág utcák és Bartók Béla park).
