Fazekas István: Karácsonyi séta hóesésben

Csoóri Sándornak


Járom a hófoltos halmokat,

ezüstkérgű, lombtalan fák rácsain

feketén tűnődnek a varjak

és a baglyok kunyhói felett

a vacsoracsillag meg-megtündököl.

Enyhíti szívem barna gyászát

a derek, havak, zúzmarák hatalma,

a remete-csend és a vezeklés

a hasogató szélben.


Szitál a hó,

lassan fehéredik a táj,

minden indulatom

a havak pihéivel a sebzett

földre száll.


Ó, mily titokzatos az ember elmúlása!


Cipelem a fáradt férfisorsot,

szívemben megváltást sóvárgó gondok

tűnődnek a kínok örvényei felett

és vad koromból megmaradt régi romok

csendesítik vérem.


Talpam alatt megreccsen a föld:

a poklok malmaiban őrlik a csontokat.


Csak megyek,

mint Isten elhagyott pásztora,

mellkasomban harangok kondulnak

és földreszállt állat-angyalkák gyűlnek körém.

A holdsugáron indulnának már

a három királyok,

de még várják, hogy a gyermek

Jézus megszülessen

bennem.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás