- Sokan szidják a várost, én ragaszkodom hozzá, itt nőttem fel. Kicsi korom óta a mai napig bárhonnan jó érzés ide hazajönni. Minden ide köt, itt él a családom is. Az óvárosi óvodában voltam óvodás, alsó tagozatra még a falusi iskolába jártam, aztán a felsőt már az 1-esben kezdtem.

- Mikor dőlt el, hogy gyerekekkel szeretne foglalkozni?
- Minden e felé a pálya felé irányított: anyukám egy családi ház egyik szobájában hatvan gyermekre vigyázott. Tőle kaptam a gyerekszeretet, a gyerekközpontú gondolkodást. Iskolás koromban is sokat jártam be az óvárosi óvodába, amikor anyukám ott dolgozott. Csodálatos volt az a légkör. Amikor munkahelyet kerestem, egy óvónő ismerős azt mondta, nézzem meg az "erőműves ovit". Ahogy beléptem az udvarra, úgy éreztem, megtaláltam a helyem. ’74 óta itt dolgozom.

- Huszonöt év hosszú idő...
- Nem is akartam soha elmenni innen, mert minden segítséget megkaptam, hogy úgy végezhessem munkám, ahogy szeretném. Tizenkilenc évig óvónőként dolgoztam, meg-megszakítva a három gyerekem születésekor. Szerettem otthon lenni velük, de az utolsó fél évben már nagyon vágytam vissza. Megkönnyítette dolgunkat, hogy hozhattam őket magammal. Mindhárman idejártak, innen mentek iskolába. Azt egy kicsit sajnálom, hogy egyikük sem választotta a pedagóguspályát.
Férjemmel azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy gyermekeink tanuljanak. Fiaim diplomások, dolgoznak, már családot alapítottak, lányom még egyetemre jár.

- Milyen emlékeket őriz a kezdeti időszakból?
- Amikor elkezdtem dolgozni, nagyon boldog voltam. Az első csoportom névsorára és jeleire a mai napig emlékszem. Hiszem, hogy megértéssel, szeretettel, gyengédséggel kell közelíteni a gyerekekhez, akik ma sem rosszabbak, mint korábban, mert nincs olyan, hogy rossz gyerek. Elevenebbek, nehezebben kezelhetők, és vannak rossz napjaik. Nekünk az a dolgunk, hogy jó felé irányítsuk őket, és segítsünk a szülőknek a nevelés során. Az marad meg ezen a pályán, aki nemcsak akarja, de érzi is, mit kell tennie.

- Hogy lett az óvoda vezetője?
- Amikor ’93-ban az előző vezető nyugdíjba ment, a kolléganőim bíztattak, hogy adjam be a vezetői pályázatot. Tudtam, hogy támogatásukkal elképzeléseimet megvalósíthatom, gyermekközpontú, családias légkörű óvodát alakíthatok ki. Az ő bizalmuk adott hitet, hogy el fogom tudni látni ezt a feladatot is. Az előző vezetőtől nagyon sok jó tanácsot kaptam gyerekekkel, szülőkkel, kolléganőkkel kapcsolatban. Sikerült is jó közösséget kialakítani, mindig érezem a kollégák támogatását.

- Nem sokkal ezután nagy változás történt az óvoda életében...
- 2000-re lecsökkent az óvoda létszáma, ezért az erőmű úgy döntött, hogy eladja az intézményt a városnak. Nehéz feladat volt úgy végigvinni a változásokat, hogy senkinek az érdekei ne sérüljenek. Egyik nap még munkavállalók voltunk, másnaptól közalkalmazottak. Az önkormányzat felújíttatta, bővíttette az óvodát, lett tornatermünk. Mostanra már százötven gyereket tudunk fogadni.

- Nemcsak a forma, a tartalom is jelentősen megváltozott az óvodai nevelésben.
- Korábban központi program volt, annak megfelelően kellett minden óvodapedagógusnak dolgoznia. ’93-ban lépett érvénybe a legújabb közoktatási törvény, megváltozott a felvételi rendszer, változott a jogok és kötelezettségek szabályozása. 1996-ban megjelent az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja, amely teljes mértékben és nagyon jó irányba reformálta meg a munkánkat. A korábbi kötelező formák helyett irányelveket határoz meg, ami a gyermekek személyiségének nagyobb tiszteletben tartását, egyéni fejlettségük figyelembevételét teszi lehetővé.

- A Százszorszép Óvodában kiemelten foglalkoznak az egészséges életmóddal és a néphagyományokkal. Miért tartja ezeket fontosnak?
- A lakótelepi gyerekeknek nagy a mozgásigényük, de kevés a lehetőségük, ezért a helyi nevelési programunkban mindennapi testnevelés, ovi-foci, úszás, sok mozgásos játék szerepel, és az óvoda udvarát, felszereltsége is ehhez alakítottuk. A néphagyományok ismertetése, ápolása Sági Susann kolléganőnktől ered, aki Forrás Együttes régi tagja, oktatója. Valamikor idejárt óvodába, és idejött vissza dolgozni is. Jó érzés, hogy ilyen dolgok történnek!

- Nemrég ünnepelték az óvodaalapítás 45. évfordulóját. Milyen programokra került sor?
- Nagyon sokan eljöttek a régi dolgozók közül, a hatalmas tortán negyvenöt gyertya éget. Közösen ünnepeltünk régiek, mostaniak, szülők, gyermekek. A régi kollégák azt mondták, nagyon szeretnének most itt dolgozni. Ennél megtisztelőbb nemigen van egy vezető számára.
Itt mindig hivatásukat szerető pedagógusok dolgoztak, és ezt a fenntartók is elismerték. Amikor elváltunk az erőműtől, az egész kollektíva elismerésben részesült. A város is nagyon sok óvó néninknek adott már Pedagógiai Elismerő Oklevelet.

- Az idén ön is megkapta a várostól a Pedagógiai Díjat. De azért csak van más is az életében az óvodán kívül!
- Itt kezdtem dolgozni és mindig jól éreztem magam, a nehézségekkel együtt is. Azt szeretném, ha ez már így maradna. Természetesen számomra is a család a legfontosabb a munkám mellett. Van két unokám is, egyikük már első osztályos, a másik még nálunk középső csoportos. Családomban fontosak a tradíciók. A fiaimon és a lányomon is látom, hogy sok tekintetben követik példánkat. Szabadidőnkben sokat kirándulunk, kenuzunk, kerékpározunk.

Férjem hozta a vízi sportok szeretetét, és kerékpár nélkül sem indulunk sehova. Sok programot szervezünk, és fiaim is ezt teszik családjaikkal. Amiben felnőnek a gyermekek, azt fogják továbbvinni.

- Kit szeretne megismertetni az olvasókkal a következő számban?
- Dr. Kürti Jenőnére, Jutkára a Nevelési Tanácsadó pedagógusára gondoltam, aki magas szakmai tudással, nagyon sokat tesz a város gyerekeiért.