Márton napi mulatság - Nemcsak borivóknak való

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Kultúrák, művészetek találkozásának lehettünk tanúi a művelődési központban a második Szent Márton Napi Újbor Ünnepén november 14-én. A hangulatos, vidám rendezvényt a tavalyihoz hasonlóan a Csobolyó Borbarát Klub, a BMK és a Forrmás Hagyományőrző Együttes szervezte. Volt fotókiállítás, verskóstoló, borbemutató, népzene, tánc, ludaskása, libazsíros kenyér, vidám köszöntő és jókedv a legmagasabb hatványon.

Előbb a Dűvő Együttes fülbemászó zenéje gyönyörködtette a másfélszáz, vigadni kívánó városlakót és a meghívott vendéget, majd dr. Götzinger István települési képviselő, a rendezvény fővédnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Felidézte a paradicsomból való kiűzetést, amikor az eredendő bűn után az Úr arra kárhoztatta az emberpárt, hogy földje tövist és bogáncskórót teremjen, kenyerét pedig orcája verítékével egye. A prófécia valóra vált, mert a földre hulló verejték után édes gyümölcs, szőlő termett a földön. Különösen érvényes ez – mondta – a Kárpát-medencére, ahol szőlő szüretelhető. Felemlítette a nagy királyok példáját, akik jelentős mértékben támogatták a szőlőtelepítést. A szekszárdi Hupján Attila, „Borongás helyett” című fotókiállítását földije, Kis Pál István költő, publicista és tanár nyitotta meg. De mirákulumot is mondhatnánk megnyitó helyett, hiszen a költő veretes beszéde és a képek egyszerre hatottak ránk. A fotók nem embert ábrázolnak, de valamennyi az ember keze munkájáról árulkodik. Sőt, emberi kapcsolatokról, a boros beszélgetésekről, borkultúráról is szólnak. A borász – mondta a költő – nem szeszes italt árul, hanem elsősorban kultúrát. Borkultúrát is persze, de a borozgatás emberek között zajlik, ami eszmecserével, netán dallal vagy tánccal is együtt jár.

Kis Pál István homéroszi derűt árasztó verseiből hallgathattunk egy csokrot József Rozsnyai Júlia míves előadásában, amit nyolc pincészet, illetve borász bemutatása követett híres-neves bortermő vidékekről. Borkóstolás közben a Forrmás táncosai kínálták az ízletes ludaskását, zsíros kenyeret, a kamarateremben pedig rázendített a Dűvő Együttes, és természetesen táncra perdültek az ünneplők.

Idén már többen érkeztek Márton napra, mint tavaly. Jövőre talán még többen jönnek – vélekedett Sleisz Lóránt, a szervezők egyike.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák