– Milyen volt lakótelepi gyerekként felnőni?
 – A családi kapcsolatok révén, különösen a nyári szünetekben - hosszú nyarakat töltöttem Ercsiben. Szerettem a jó levegőt, a szabadságot, a nagy tereket és a természetet. Érzésem szerint itt a szomszédok beszélgetnek, ismerik egymást és számíthatnak a másik segítségére. A lakótelepen az egymás mellett élők között általában nem ilyen szoros a kapcsolat, sokszor legfeljebb csak köszönnek egymásnak. Ennek ellenére itt Battán is mindig megtaláltam a társaságomat, a hozzám hasonlókat, de azért vágyom a vidéki életre a mai napig is.

– Nem sokan tudják, hogy úszóként kezdte a pályáját.
 – Négy és tízéves korom között versenyúszó voltam, de az utolsó évben sokat betegeskedtem. Egyszer aztán csináltak egy komoly kivizsgálást és kiderült, hogy a betegségem az uszodai klór is okozza. Benedek doktor javasolta, hogy az uszoda helyett csináljak valami mást. Anyu, aki Dévény-terápiát tanult, nem szerette volna, hogy a mozgás eltűnjön az életemből, ezért úgy gondolta, a művészi torna megfelelő lenne. Nekem valami miatt nem volt szimpatikus nagyon távolt állónak éreztem magamtól ezt a műfajt. 1992 májusában végleg befejeztem az úszást. Sokszor láttam viszont a Forrás bemutatóit, amelyek nagyon megragadtak. Az Arany János Általános Iskolában, ahová jártam, Sánta János és Sárdi István tanította a néptáncot, és én kezdtem más szemmel nézni a dologra. Művészi torna helyett a Forráshoz iratkoztam be, és a karácsonyi műsorban már én is felléptem. Később szabadidőmben is táncházakba jártam. Hamar tagja lettem a Nagyforrásnak. Ha meghallok egy magyar népzenét, kellemes, otthonos érzés tölt el. A menekülésből szerelem lett!

– Pályaválasztás?
– Felmerült ugyan a táncos irányvonal, de rengeteg akadály is. Így az egyszerűbbet választottam, osztálytársaim közül is sokan jelentkeztek Érdre, a gimnáziumba. Németből megyei ötödik helyezést értem el, de szerencsétlenségemre abban az évben nem indítottak német szakot, így maradt az angol. Hamar kiderült, hogy nem vagyok elég motivált, nem megy úgy, ahogy kellene, így végül németből nyelvvizsgáztam, az érettségit pedig általános szakon tettem le.

– Újabb pályaválasztás?
 – Miután szerettem a nyelveket, az idegen kultúrákat és Magyarország értékeit is, természetesnek tűnt, hogy idegenforgalmi szakra jelentkezzem, de matematikát csak alapszinten tanultam, ezért előbb idegenforgalmi szakmenedzser szakon végeztem, majd Szűcs István, aki általános iskolában osztályfőnöm volt, felkészített matekból. Így szereztem végül közgazdász végzettséget idegenforgalom és szálloda szakon.

– Milyen volt az első munkahelye?
– Kisebb próbálkozások után a Hotel Training-ben helyezkedtem el recepciósként, aztán két után váltottam. 2008 óta a Honvéd Együttesben táncolok.

– Mi változott azóta, hogy a Honvédban táncol?
 – Ha készülünk egy bemutatóra, folyamatosan jelen kell lenni, mégpedig intenzíven. Ilyenkor a Forrásban szinte alig táncolok. Ilyen volt például az "István, a király" rock-opera színrevitelének a 25. évfordulója is. Ilyen alkalmakkor a Forrás új koreográfiáját én is megtanulom, de a fellépéseknél csak a második szereposztásban jöhetek szóba. A mi generációnk most kerül abba az időszakába, amikor a más irányú elköteleződések - család, iskola, munkahely - felülírják az eddig megszokott rendet. A Honvédban nap, mint nap azt csinálom, amit szeretek, sok újat tanulok, de persze többet is követelnek, s néha nincs elég idő új anyagok megismerésére. Ezt a Forrás még mindig tudja biztosítani, s emellett egyfajta kötetlenebb táncolási lehetőséget is.

– Könnyű volt ezt a döntést meghozni?
– Igen. A Hoteltől jóval kevesebb pénzért jöttem el táncolni, mert úgy gondoltam, hogy vannak az életben olyan dolgok, amit ki kell próbálni. A táncos karrierem álma volt a Honvéd Táncszínházában szerepelni, és ezt kínálták fel. Úgy éreztem, ha kihagyom, örök életemben bánni fogom. Ha vállalom, "nadrágszíjhúzás" és a tudat, hogy ennyi idősen is a szüleimnél lakom. Anyukám megértette, és teljesen mellettem állt, de apukám kicsit aggódott, hogy kárba vesznek a tanulással töltött éveim. Amikor azonban látta kitartásomat és az örömömet, azt mondta: "büszke vagyok rád!"

– Mi foglalkoztatja a táncon kívül?
 – Elvégeztem egy Pilates oktatói tanfolyamot. Ez egy speciális torna, amit terápiaként is lehet alkalmazni. Amerikában a táncosok képzésében is alkalmazzák, mert ízületkímélő, erősíthetők vele a mélyizmok is, illetve a szükséges nyújtások is biztosíthatók általa. Végeztem egy sport-animátori tanfolyamot is. Masszázs-technikákat is tanulok és különféle energiaátadási módokat. Az igazi kikapcsolódást a kézművesség, így például az egyedi fülbevalók készítése jelenti: üvegből, csontból, különleges gyöngyökből, kagylóból, fából. Ha valakinek ajándékot szeretnék adni, akkor azt legtöbbször én készítem el.

 – Miket gyűjt?
 – Könyveket, üvegeket, kavicsokat, régi csontokat és fényképeket. Bútorokat és használati tárgyakat – különösen, ha valamelyik családtagunké volt. Szeretek fotózni is! Nekem még filmes gépem van. Így nem esek abba a csapdába, hogy számolatlanul exponálok. Kétszer is meggondolom, hogy mit fényképezzek le!

– Hogyan jut el önhöz a világ?
 – No, igen! Mostanában nagyon keveset tévézek, a régi mozik és művészfilmek kötnek le. A számítógépen levelezek, néha csetelek olyan emberekkel, akikkel más módon nem találkozhatnék, például messze élő magyar néptáncosokkal, külföldre költözött barátaimmal.

– Kik voltak azok a személyek, akik nagy hatással voltak eddigi életére?
 – Sokat köszönhetek Novák Ferenc "Tatának" és Foltin Jolánnak, akikkel én már sajnos nem sokat dolgozhattam együtt, de így is nagyon sokat tanultam az általuk képviselt értékekből, a színpadi viselkedésről, a tánc tiszteletéről, a mozdulatok hatásáról. Köszönöm Somogyi Istvánnak és Tóth Mónikának mindazt, amit a "Máglyák a Duna felett" próbáin átadtak nekünk. Nagy hatással volt rám Molnár V. József előadása a könyvtár Szakrális Néprajz sorozatán, ami az emberi élet teljességéről szólt. Fontos ember még életemben László Bandy, akitől évekig rajzolni tanultam. Nem utolsó sorban köszönet a szüleimnek, akik átadták értékrendjüket, s nem zártak határok közé, hagyták, hogy sa saját utamat járjam.

Barabás Judit ajánlata: A következő lapszámban ismerjék meg: Banka Tibornét, aki a kedvenc óvó nénije volt.