A szerzőnő eddig megjelent könyvei – a "Vigaszág", a "Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol" vagy a "Szerettem őt" – leginkább érett felnőtteknek szóltak. A legutóbbi, a "35 kiló remény" című viszont kimondottan ifjúsági regény. Az 1970-ben született írónő szülei, a "68-as forradalom" hívei, akik békét és megértő szeretet hirdettek, ’84-ben elváltak. Az addig szabad idillben nevelkedett 14 éves Anna egy katolikus leánygimnáziumba, szigorú házirend és szabályok közé került. Később áruházi eladótól kezdve gyerekfelügyelőn át minden volt, mígnem 1999-ben megjelent első kötete: a "Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol", ami viszont egyből szakmai és üzleti sikert, díjakat, magas példányszámot hozott számára.
A "35 kiló remény"-t már franciatanári tapasztalatokra építve írta. Mint mondta: "elismerésként azon diákjaim számára, akik az iskolában nehézfejűek voltak, de különben fantasztikus emberek." Ezt a típust jeleníti meg Grégoire, a kreatív ezermester, a nagyszívű kiskamasz, aki szívesebben bütyköl nagyapja nyaralójában, minthogy az iskolai követelményekkel küzdjön. Másodjára járja a hatodikat, míg végül kicsapják és senkinek sincs ötlete, hogy hogyan tovább... Amikor imádott nagyapja kórházba kerül, rá kell jönnie, hogy ideje felnőni.

A könyv nem sokkal vastagabb, mint egy magazin. Ha egy 10-14 év közötti ifjú felizgatta magát a nap folyamán, és ezért nem jön álom a szemére, ez épp elalvás előttre való olvasmány. Persze nem fog egy csapásra felnőttet varázsolni a vívódó kamaszból, de felvet praktikus kérdéseket, érzékeny válaszokat, barátságos gondolatokat. A reménykedő, szomorú és szeretetre méltó történet szereplői kedves barátainkká válnak Anna Gavalda érzékeny, közvetlen stílusának köszönhetően. A végén pedig sikerülhet álomba sírnia magát az olvasónak...

A történetből televíziós változat és színdarab is készült. Utóbbit 2008-ban mutatták be az avignoni színházi fesztiválon.