A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi tagozatán 2009. november közepén két ízben is betekintést nyerhetnek az iskola mindennapi életébe a továbbtanulni szándékozók. Az iskola ebben a tanévben már 17. éve működteti a gimnáziumi tagozatot, így kellő szakmai és szervezési tapasztalattal invitálja az érdeklődőket.
A jelenlegi általános iskolai 4. osztályosok számára november 11-én 8 órakor tartunk szülői tájékoztatást a 2010-11. tanévben induló nyolc évfolyamos gimnáziumi képzésről, valamint a felvételi eljárás menetéről. A képzés során tanulóink kiemelt tanulmányi területe lesz az angol nyelv és a matematika, 9. évfolyamtól pedig az informatika és a természettudományok oktatása emelt szinten történik. A felvett tanulók számára egyenes út biztosított az érettségiig! A nyílt napon a szülők egy magyar nyelv és irodalom és egy matematika órát tekinthetnek meg az 5.b osztályban.
A jelenlegi 8. osztályosok számára több választási lehetőséget szeretnénk ismertetni a gimnáziumba belépni szándékozóknak a 2009. november 18-i nyílt napunkon. Választhatják az angol nyelvi emelt szintű képzést azok, akik eddig is eredményesen tanulták az angol nyelvet. A természettudományi emelt szintű képzést azoknak javasoljuk, akik később a biológiával, kémiával, környezetvédelemmel kapcsolatos területen szeretnének továbbtanulni. Valamint választhatják az 5 éves képzést is, ami angol nyelvi előkészítő osztállyal indul a 9. évfolyamon. Ide várjuk a haladó és kezdő szintű angol nyelvtudású diákokat is, hiszen a heti 18 óra angol nyelvi képzés bontott csoportban mindenkinek lehetőséget ad a nyelv maximális elsajátítására. Ezen képzésnek a másik előnye az emelt óraszámú informatikai képzés is, ami a sikeres ECDL vizsgára történő felkészülést biztosítja. A nyílt napon az érdeklődők 8-tól 9-ig szülői tájékoztatást hallhatnak, majd számtalan gimnáziumi tanítási órán vehetnek részt.
Nyílt napi programjainkat részletesen honlapunkon (arany.battanet.hu) találják meg. Szeretettel várunk minden 4. és 8. osztályos tanulót és a kedves szülőket!
Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgató