Átadás-átvétel
Igazgatóváltás az egyes iskolában

  • img

A májusi képviselő-testületi ülésen döntés született az 1. Sz. Általános Iskola igazgatói állására meghirdetett pályázatról. Beutl Jenőné, az eddigi igazgató nyugállományba vonul, utódjául két pályázó közül Zentai Gáborné eddigi igazgatóhelyettest választotta a testület.

Beutl Jenőné Kőszegen kezdte pedagógusi pályafutását, az ottani gyógypedagógiai intézetben volt nevelő, majd Szentgotthárd mellett, egy kis faluban tanított testnevelést és biológiát, emellett feladatokat vállalt a helyi közéletben is. 1968-ban jöttek a városba – mint mondja, férjével egy fejlődő településen szerettek volna élni, ezért választották Százhalombattát.

- Amikor idejöttünk, nem volt hely az iskolában – meséli. – Az olajfinomító laboratóriumában vállaltam munkát, ott dolgoztam fél évig. 1969 januárjától dolgozom az iskolában, és kezdettől fogva sok lehetőségeket kaptam. Szakjaimat tanítottam, osztályfőnök voltam, munkaközösség-vezető, szerepet vállaltam az úttörőmozgalomban is, sőt, a városi sportiskolát is vezettem azonos időben. A Városi és Megyei Vöröskereszt alelnökeként karitatív munkát is végeztem.

- Mióta igazgatja az iskolát?
- Az 1978/79. tanévben alapították meg az iskolánkat, akkor kapta mai nevét, és bíztak meg az igazgatói teendőkkel. Több éves szakmai gyakorlat után vállaltam el, és sikerült nagyon jó kollektívát kialakítani az éves során. A pedagógusok kreatívak, itt minden új kezdeményezésnek jó volt a fogadtatása, akár új tankönyvek, akár új módszerek kipróbálásáról volt szó. Nálunk nem alakultak ki klikkek, ha előfordult nézetkülönbség az emberek között, az nem személyes természetű volt, hanem egészséges munkavita, melyből megszületett a jó megoldás.

- Több mint negyedszázados vezetői múltra tekinthet vissza. Sok eredményt értek el kollegáival közösen. Mi ennek a titka?
- Mindig szívesen jöttem be az iskolába. Örültem annak, hogy szeretnek a kollegáim, szeretnek a gyerekek, a szülők, és úgy látom, hogy minden pedagógus ugyanígy érez. Csak jó közösségben lehet jó munkát végezni.

- A munkában töltött évek után nagy váltás a nyugdíjas életforma. Felkészült már erre? Eldöntötte, mivel tölti majd az idejét?
- Nagyon sok tervem van, és egészen biztos, hogy nem fogok unatkozni. Sokat fogok olvasni, utazni, kirándulni, és több időt szentelhetek az unokáimnak, mint eddig.

- Mi a legfontosabb útravaló, amivel utódját ellátja?
- Mindent közösen csináltunk, ezért a munka nem lesz új számára. Más szemmel kell néznie ezentúl mindent, mint eddig, nem szabad engednie az érzelmeinek. Ez nem lesz számára könnyű, de egészen biztosan megbirkózik vele.



Zentai Gáborné százhalombattai születésű, itt járt iskolába, és itt kezdett dolgozni. Az I-es iskola az első munkahelye.
- Mindig is pedagógus szerettem volna lenni – mondja -, gyerekkoromban arra készültem, hogy majd kisgyerekekkel foglalkozom. 1973-ban végeztem, azóta tanítok ebben az iskolában, 1982-től pedig igazgatóhelyettesként dolgozom.

- Nagyon fiatalon került vezető pozícióba. Könnyen elfogadták a kollegák?
- Természetesen meg kellett dolgoznom érte, de eléggé gyorsan sikerült. Sokat jártam óralátogatásra, nem azért, hogy hibákat keressek, hanem hogy lássam, hogyan dolgoznak mások, segítsek, de közben ötleteket, tapasztalatokat is szerezzek. Remélem, hogy most is könnyen elfogadnak majd, mint igazgatót.

- Általában korán kezdte a munkanapot. Továbbra is így lesz?
- Tény, hogy korán szoktam bejönni az iskolába, hatkor, de többnyire legkésőbb negyed hétkor már itt vagyok, és ezen a jövőben sem kívánok változtatni. Az iskolavezetés egyik alapelve volt eddig is, hogy amikor gyerekek vannak az iskolában, akkor valamelyik vezetőnek is kell itt lennie.

- Hogyan viseli a család ezt az időbeosztást?
- Most már könnyen, mert a gyerekeim felnőttek. A fiam állatorvos, a lányom gyógypedagógus és logopédus, már nem igénylik a gondoskodást. Nagy szerencsém volt, mert a szüleimre és a férjemre mindig számíthattam, nekik köszönhetem, hogy nyugodtan dolgozhattam akkor is, amikor a gyerekeim még kicsik voltak.

- Szeptemberben már az ön irányításával veszi kezdetét a tanév. Várható változás?
- Szeretném, ha továbbra is eredményesen működne az iskola. Megvan a pedagógiai programunk, annak szellemében dolgozunk. Számítok a tantestület szakértelmére és lelkesedésére, mert csak közösen tudunk színvonalas munkát végezni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák