Június 17. péntek, 19 óra 40 perc
Bíztató dübörgés a művház alól, egyébként a szokásos életkép: bandázó fiatalok a „hármas” suli kőfala mentén.

22 óra 20 perc
A főtér lépcsőin, bokraiban és minden zegzugában kisebb-nagyobb csoportok, többségében 16-18 évesek sustorognak, toporognak vagy harsányan röhögnek. A sokat megélt helyiség kapujában meglepő fogadóbizottság: Benedek László polgármester és Szabó Attila, kicsit beljebb a „házigazda”: Takács Péter. Eszembe villan, amikor más állt itt a kabátomat követelve. Aztán még korábbról a jazz-teázók (by Regős Ági). És ma ismét a minőségi zene költözik vissza (a minőségi ruhák után). Elsősorban RádióEgy100-as DJ-k váltják egymás keze alatt a ritmust, későbbre pedig Nagát (Tilos Rádió) várják. Néhányan. A kinti tömeg és benti lézengés oka lehet egyrészt a zavarba ejtő illusztris csapat az ajtóban, másrészt, hogy az épületben tilos a dohányzás.

2 óra 20 perc (tudom, hogy ez már szombat, de a party-time egy másfajta naptárkezelést is igényel.)
Ekkorra már tömeg és tánc. A régi európások keresik a megszokott ízeket, de betévedt ma éjjel körülbelül mindenki a városból, és annak határain túlról is. Másnap sikerül élénk mosolyt varázsolnom néhány fáradt arcra azzal az egyszerű kérdéssel, hogy: „Na, milyen volt?”

Június 18. szombat, 22 óra 20 perc
Éppen lekéstem a Lastmitch-et, pedig azt mondják, jó volt. Egyértelműen egységesebb a közönség, mint előző este. A három zenekar koncertje sokkal konkrétabb valami, mint egy sok-dj-s parti. Másrészt … de ezt majd később! Most viszont „jön a Tigris! de jó, hogy itt vagytok már Ti is!” A nagylétszámú és lendületes reggae-csapat dalaiban egy olyan anyagot kezelget hanyag eleganciával, mely hirdetett vallásuk elengedhetetlen kelléke, s melyről az utóbbi néhány hétben (egy sikeres rendőrségi akció következtében) a battai fiatalok egy része csak titokban és csendben álmodozik. A szenvedélyek, a karok és a lábak a magasba hágnak a vadállati ritmusokra.
(És itt a „másrészt”: … Amíg a Honeyball beáll, leugrunk a másik, szintén ma nyíló zenés-táncos szórakozóhelyre. Hömpölygő tömegben a táncparkett ördögei és angyalai. Ez utóbbiakat az különbözteti meg az előbbiektől, hogy kizárólag tangát és áttetsző nadrágot, illetve miniszoknyát viselnek. Bár a fények élénkebbek és a terep tágasabb, a zene meglepő módon alig táncolható. Nincs türelmünk megvárni valami „jobb számot”.)

Szombat … nem tudom, mennyi az idő …
Mire visszaérünk az X-be, már színpadon a Honeyball. Nyoma sincs a „senki sem próféta a maga hazájában” mondás súlyának. Baráti és otthonos pillantások a közönségtől és vissza rájuk a színpadról. Korábban csendesnek és visszafogottnak sejtett ismerős arcok tombolnak itt és fújják a szövegeket. A koncert végén Szabó Attila is fénylő arccal rázza a zenészek kezét.
Nekem meg eszembe jut még valami, ami már rég nem: 1986-ban az akkori SZIKE szervezett ide egy egészen hasonló bulit. „CSÉB80! Most mi van?” Azt hiszem azóta nem volt e falak között ehhez hasonló alternatív megoldás a felvállalható „ereszd-el-a-hajamat”-típusú szórakozásra. Most majd lesz. Ugye?!