Premier plán – Tőke Gyula - Nem mindenki szeretne focista lenni

  • img

Eléggé gyakori az a nézet, hogy azért kell gimnáziumba íratni a gyereket, mert azzal nyer négy évet eldönteni, mi vonzza, milyen irányba szeretne menni. Tőke Gyula nem ért egyet ezzel. Szerinte már nagyon fiatalon, többnyire gyermekkorban kiderül, melyik úton kell haladnia az embernek. Ő például kisiskolásként tüntetést akart szervezni annak érdekében, hogy szereljenek szűrőket az erőmű kéményeire. Persze ez még akkor történt, amikor az iparvállalatok nem sokat törődtek a környezetvédelemmel.

Kétéves korától él Százhalombattán. Itt járt általános iskolába, aztán Érden, a VMG-ben tanult, közben a szülei kiküldetésének köszönhetően földrészt váltott, és Afrikában érettségizett.
- Akkor nem gondoltam továbbtanulásra – mondja. – Vállalkozásokba kezdtem, foglalkoztam élelmiszerkereskedelemmel, vendéglátással, sodort az élet. Harminc éves korom után kerültem ismét a környezetvédelem közelébe. A feleségem biztatására jelentkeztem Szarvasra, levelezőn végeztem környezetvédelmi mérnökként a hulladékgazdálkodási szakon.


- Nem volt megerőltető a munka melletti tanulás?
- Maga a tanulás egyáltalán nem, sőt! Hatalmas tudásszomj volt bennem, és szerencsémre remek előadókkal találkoztam, akikkel élmény volt minden óra. Élveztem, hogy egyre többet tudok meg a világról, olyan ismereteket szerzek, amelyekről korábban fogalmam sem volt. Kevesebb idő jutott a családra, de nagyon megértőek voltak. Néhány évvel később környezetmérnököt keresett az AIB-Vincotte belga cég magyarországi részlege a Dunamenti Erőműben végzendő munkára. Jelentkeztem, így kerültem abba a mérnöki csapatba, amelyik a bontási munkákat irányítja.

- Az ember inkább építeni, alkotni szeret. A bontásnak is van szépsége?
- Nagyon komoly és felelősségteljes munka. Körültekintően kell végezni, úgy, hogy egyáltalán ne terhelje a környezetet. Elsősorban az azbesztről van szó, amely veszélyes karcinogén anyag, és a hatásai nem azonnal jelentkeznek, hanem évtizedek múlva. A tervek szerint 2012-re fejeződik be a régi blokkok bontása, az eltávolított azbesztet végleges lerakókba szállítják, újrahasznosítása szóba se kerülhet. Szeretem a munkámat, és örülök, hogy a helybéli nagy cégek számára ma már fontos a környezet védelme.

- Ön a Batta Extrém Sport Klub mászó szakágának elnöke. Mikor és hogyan került kapcsolatba ezzel a sportággal?
- Gyerekkoromban is szerettem a mozgást, sportoltam, de elsősorban a szüleim unszolására. Fociztam, úsztam, tornásztam, de nem tartoztam az elszánt sportolók közé. Később kedvenc olvasmányom lett a National Geografic, és képzeletben beutaztam az egész világot. Amikor a hegymászásról olvastam, még nem sejtettem, hogy nekem is lesz benne részem. A nagyobbik fiam születése után egyszer elmentem a SZISZKI-be, ahol a Triatlonos csapat épített magának mászófalat. Kipróbáltam, és azonnal éreztem, hogy ez az én igazi világom. Attól kezdve rendszeresen jártam oda, kialakult egy csapat, később klubbot hoztunk létre. Nemcsak falat másztunk, hanem túrákat szerveztünk hegyekbe, sziklafalakhoz. Kiderült, hogy sok embert érdekel ez a sportág. Megváltozott a világ, ma már nem mindenki szeretne focista lenni, rájöttünk, hogy vannak más lehetőségek is, és mindenki a számára legmegfelelőbbet választhatja.

- Mennyiben más ez a sportág, mint a többi?
- A legfontosabb talán az, hogy nem versenycentrikus. Nem hajszoljuk a fiatalokat, hogy egyre jobb eredményeket érjenek el. Vannak versenyek, részt is veszünk azokon, de elsősorban az együttlétért, a társaságért, senkire nem erőltetünk semmit. Aki ezt a sportot választja, nem érzi vesztesnek magát, ha nem sikerül megszereznie az első helyezést. A mászás egy életforma, ha több időt és energiát fektetünk bele, akkor jobb eredményeket érhetünk el, de nem ez hajt bennünket. Egy sziklafal megmászásában nemcsak az az élmény, amikor felérünk a tetejére, hanem az egész út, attól kezdve, hogy elővesszük a hátizsákot és hozzákezdünk a csomagoláshoz. A mászás meditáció, koncentráció és óriási szabadság: amikor több száz méter magasan ülünk egy sziklapárkányon, fölöttünk a felhők, alattunk mélyen a kirándulók, körülöttünk madarak, ennél csodálatosabb érzés nem létezik. Számomra a mászás az élet esszenciája.

- Extrém sportnak számít, hiszen veszélyes. Hogyan lehet kezelni a félelmet?
- Legyőzni nem lehet, elfogadni és gyakorlattal, tapasztalattal változtatni rajta igen. Hegyekben, sziklákon számolni kell a veszélyekkel, ezért olyankor kell odamenni, amikor az időjárás alkalmas a mászásra, amikor harmóniában van az ember önmagával és a természettel, és ha mindez rendben van, akkor megengedi a szikla, hogy felmásszunk rá. Ez egyéni sport, a felelősséget senki másra nem háríthatjuk át. A klub mindenkinek segít abban, hogy megszerezze a szükséges ismereteket, gyakorlatot, felszereléseket is tudunk adni, de hogy mire képes, mindenkinek magának kell éreznie. Azt szoktuk mondani, hogy azt mássza meg az ember, amit megérdemel, amiért megdolgozott. A határokat egyre távolabbra lehet tolni, ha elegendő a kitartásunk.

- Hol tartanak edzéseket?
- Kétszer hetente a Kőrösi iskolában, emellett bérelünk egy garázst az önkormányzattól a körúton, amelynek minden falát beépítettük műfogásokkal. Ott is nagyon jó edzéseket tudunk tartani, a baj csak az, hogy már kinőttük a helyet. Most találtunk egy alkalmas, nagyobb helyiséget, bízunk benne, hogy sikerül kialakítanunk egy edzőtermet.

-  Kit javasolna, kiről szóljon a következő Premier plán?
- Úgy látom, a fiatalok eléggé ritkán kapnak szót a Hírtükörben. Több figyelmet érdemelnének, nagyon sok az értékes ember a korosztályukban. Németh András volt tanítványomat ajánlom, nagyon tehetséges, kreatív ember: zenél, jógázik, fest, mászik, nagyon nyitott, nagyon érdekes személyiség. Érdemes lenne olvasni róla az újságban.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás