A nyári színésztábor után indul a színiiskola a százhalombattai Barátság Művelődési Központban. A szervezők olyan 10 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik kedvet éreznek a színházművészethez. Az első foglalkozást szeptember 16-án tartják.
A stúdió hallgatói színészmesterséget, színpadi mozgást, táncot, beszédtechnikát, színpadi éneket, valamint esztétikát és színháztörténetet tanulnak Galambos Zoltán, a Körúti Színház igazgatója, Kautzky Armand, a színház művészeti vezetője, Nagy Kati rendező, Lakatos Ferenc Harangozó-díjas koreográfus, valamint a Körúti Színház színészei: Oroszi Tamás, Placskó Emese, Szabó Erika, Pecsenyiczki Balázs, Gyebnár Csekka, Király Adrián, Lipták Péter segítségével.
A növendékek félévente előadáson mutatják be az addig tanultakat, amelyeken együtt lépnek fel a Körúti Színház színészeivel. A díszletek és a jelmezek tervezésétől a produkció színpadra állításának minden fázisában részt vehetnek.
Bővebb információ és jelentkezés Ulviczki Erzsébetnél a 20/3269-657-es telefonszámon, vagy az ulv.zsoka@battaiszinhaz.hu címen.