Rimaszombatról származik, hat éves koráig ott élt a család. A háború a végéhez közeledett, édesanyja akkor várta negyedik gyermekét, és cukorbetegsége miatt kórházat kellett keresniük. Magyarországra szerettek volna jönni, de a front miatt ez már lehetetlen volt, a vonatot ezért másik irányba fordították. Az öccse végül Csehországban született meg, az édesanya és az újszülött ott maradtak, az apa a három nagyobb gyereket és a nagyszülőket biztonságba helyezte Ausztriában, majd amikor már mindenki nyugatra tartott, visszament a feleségéért és az kisfiúért.

- Óriási szerencsével újra egyesült a család – meséli Tóth Péter. Maradhattunk volna Ausztriában, vagy tovább mehettünk volna Németországba, de édesapám azt mondta, hogy csak magyar földön tudja elképzelni az életét, ezért az első adandó alkalommal Magyarországra jöttünk. Éltünk Pápán, Enyingen, majd Nagykanizsára költöztünk, ott végeztem el az általános iskolát, majd ott érettségiztem.

- Hol tanult tovább?
- Jelentkeztem a Budapesti Műszaki Egyetemre, elektromérnök szerettem volna lenni, de elutasítottak, mert osztályidegennek számítottam, ugyanis korábban az édesapámnak volt egy kis téglagyártó üzeme. Végül pótfelvételivel a gépészmérnöki karra vettek fel. Nagyon nehéz volt, sokat kellett rajzolni, amihez nincs tehetségem. Már az egyetemi évek alatt láttam, hogy otthonról nem sok segítségre számíthatok, hiszen egy keresetből mind a négy gyermeküket taníttatták a szüleim. Az utolsó évben azon kezdtem gondolkodni, hogyan juthatnék lakáshoz. Akkor már megszületett a döntés, hogy Százhalombattán épül egy nagy olajfinomító, hát jelentkeztem az olajiparba. Először a csepeli finomítóba kerültem, másfél év után, 1962-ben kikért a DKV. A beruházáson dolgoztam, én voltam az első üzemek létesítményvezetője. 1965-ben kaptam lakást a másodikként átadott épületben a készenléti lakótelepen. 

- Mindvégig a DKV beruházásán maradt?
- Nem, átkértem magam a karbantartásra. Ott egy idő után szerették volna, ha belépek a pártba, de nem akartam. Talán ezt nem bocsájtották meg, talán más oka is volt, hogy szinte elüldöztek a cégtől.

- Hol dolgozott ezt követően?
- Az Olajterv után, ahol a DKV két újabb üzemének tervezését fogtam össze, a Vegyépszerhez kerültem, óriási cég volt, közel tízezer dolgozóval, megfordultam az ország szinte minden vegyipari üzemében, de nemcsak a vegyiparban, hanem például Pakson is. Ezért tudom, hogy a paksi atomerőmű százszor biztonságosabb, mint a csernobili, ez volt a szocialista táborban az első olyan atomerőmű, amely fejlett biztonsági rendszerrel, úgynevezett lokalizációs épülettel rendelkezik, ami robbanás esetén megakadályozza a sugárszennyezett levegő kiszabadulását. Nem is Kijevben tervezték, mint a többi atomerőművet, hanem Leningrádban. A lokalizációs torony gyártása és szerelése a Vegyépszer egyik legfontosabb munkája volt Pakson. Sokan azt sem tudják, hogy az építésnél már akkor, 1978-79-ben nagyon szigorú minőségbiztosítás létezett. Később hívtak a SZKFI-hez, én lettem a beruházás, üzemeltetés, karbantartás vezetője. Sokfelé volt részlegünk, ezért sokat jártam az országot. Az OKGT akkori vezetője nagy vadász lévén egy nógrádi vadászat alkalmával felfedezte a sziráki kastélyt, amely rossz állapotban volt, de látni lehetett benne a lehetőséget. A vezérigazgató megegyezett a tulajdonossal, a helyi állami gazdasággal, és a tröszt megvásárolta a kastélyt vadászháznak, oktatási központnak álcázva.  Már majdnem elkészült, amikor új vezető került az OKGT élére, aki nem vadászott, ezért pályázatot írt ki az épület hasznosítására. A kutató intézet javaslatát fogadták el, hogy rendezzenek be szállodát az ingatlanban. Mintegy tíz évig jártam oda hetente ellenőrizni a munkákat, mert egyre újabb és újabb fejlesztést kellett megvalósítani. Sok mindent át kellett alakítani, bővíteni a szobák számát, megnagyobbítani a konyhát, szaunát, istállót, lőteret, csárdát építeni. Akkor jöttem rá, hogy konyhát építeni egy közel 300 éves épületben nehezebb, mint üzemet. Teljesen szabad kezet kaptam, a szálloda az akkori lehetőségekhez képest gyönyörű lett, színvonalas hazai és nemzetközi rendezvényeknek adott otthont. Természetesen e mellett jelentős fejlesztéseket kellett megvalósítani Százhalombattán, Békásmegyeren, Szolnokon és Nagykanizsán is. Aztán a MOL megalakulásakor megszűnt az SZKFI.

- Mihez kezdett ezt követően?
- Visszakerültem a DKV-hoz, a karbantartásra. Az előző munkahelyemen közvetlenül az igazgató irányítása alá tartoztam, itt beosztottként dolgoztam, de ez nem okozott számomra problémát, sőt! Sokkal több lett a szabadidőm, így végre behatóbban foglalkozhattam a spirituális kérdésekkel, amelyek már korábban is nagyon érdekeltek. Sok ilyen témájú könyvet vásároltam, de addig nem volt időm, hogy elolvassam azokat. Megismerkedtem a csi-kunggal, mely 3-4 ezer éves kínai eredetű módszer a test, a szellem, az életerő összehangolására, az egészség megőrzésére. A könyv alapján kipróbáltam a leírt mozgásgyakorlatokat, de ezzel egészségi problémákat idéztem elő magamon, és akkor rájöttem, hogy ennél többet szeretnék tudni, ezért elvégeztem egy tanfolyamot. Ezt újabb tanfolyamok követték, parapszichológus, reiki-mester, theta gyógyító vagyok, fényadást is tanultam. Néhány éve csi-kung foglalkozásokat vezetek a könyvtárban. A csi-kung vezetett el a kínai történelemhez, földrajzhoz, és – elsősorban - a filozófiához. Foglalkoztam Lao-ce Tao Te Kingjével és a Változások Könyvével, amelyhez Konfuciusz is írt kommentárokat. Azt mondta nyolcvan éves korában, hogy a fél életét ennek a könyvnek szentelte, de ha lenne még nyolcvan éve, az is kevés volna a könyv tanulmányozásához.

- Miért vonzódik a spirituális kérdésekhez?
- Sokan valamilyen nagy élmény hatására fordulnak a spiritualizmus felé, nekem erre nem volt szükségem. Ha az ember odafigyel a történésekre, látnia kell, hogy vezetik. Semmi sem történik véletlenül. Hogy milyen helyzetbe kerülünk, nem rajtunk múlik, az viszont, hogy mit tudunk ebből a helyzetből kihozni, már igen. Nem az a gazdag ember, akinek sok van, hanem, aki az igényeit a lehetőségeihez tudja igazítani, és emellett másokon is képes segíteni. Ezt tulajdonképpen már a szüleimtől megtanultam, a későbbi olvasmányaim és tanulmányaim csak megerősítették. A kínai szent könyvek után elkezdtem foglalkozni a hindu hagyományokkal, a Védákkal is. Öt éve kerültem kapcsolatba Kertész Évával, az Indiaház vezetőjével, aki önzetlen szolgálatot tartott a BMK-ban. Most már nem jár Százhalombattára, a szolgálatot tanítványai viszik tovább. Minden héten megyek Békásmegyerre is, hogy a Változások Könyve bölcsességét tolmácsoljam az elbizonytalanodott embereknek. Természetesen, nincs megállás, folyamatosan járok hozzájuk – és másokhoz is – tanulni. Tudásomat a Böröczky Erika által szervezett Ezoterikus klubban is igyekszem továbbadni. Közben a télen immár másodízben jártam Indiában Kertész Évával Sai Babánál, a világ legnagyobb élő avatárjánál, ugyancsak a továbbhaladás érdekében.

 - Mi a javaslata, kit mutasson be legközelebb a Hírtükör?
- Oláh Józsefnét ajánlom. Nagyon régóta foglalkozik spirituális kérdésekkel, én a fényadóknál találkoztam először vele. Elvégzett egy tanfolyamot, és azóta önzetlenül tevékenykedik a hospice-mozgalomban, halálos betegekkel foglalkozik, segítséget nyújt nekik. Szeretném, ha róla szólna a Premier plán.