Boldogságos ünnep a Gondozóházban

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Szeretetteljes, meghitt hangulatban, műsorokkal színesített rendezvényen karácsonyoztak az Idősek Gondozóházában, ahol egyúttal átadták az Önkormányzat által összeállított ajándékcsomagokat.

Az intézmény lakói zenés műsort, az Eötvös Loránd Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagozatos Általános Iskola diákja pedig betlehemes játékot adtak elő, amit Murzsa Katalin pedagógus tanított be.


Az ünnepségen megjelent Török Sándor alpolgármester, Lukács Bernadett önkormányzati képviselő, dr. Brauswetterné Papp Éva iskolaigazgató, Sárosi Mária református lelkész és Katona Tamás, a Hit Gyülekezetének lelkipásztora – a többi felekezet képviselője betegség miatt maradt távol.


Vezér Mihály polgármester közösségi oldalán az alábbiakat írta az esemény kapcsán:

"A szeretet ünnepére készülve fontos, hogy gondoljunk mindazokra is, akik nem tudnak otthon, családi körben ünnepelni. Mindig jó érzés adni és éreztetni a törődést, a szeretetet, amely számukra különösen sokat jelent."


Török Sándor örömét fejezte ki, hogy ismét együtt ünnepelhetnek a lakókkal, akiket hála és köszönet illet várost építő munkáért, ami nyomán "összkomfortossá" vált Százhalombatta. Az Önkormányzat ennek jegyében idén is ajándékcsomagot szállított ki a mintegy 3700 hatvanöt év feletti városlakó részére, így a Gondozóházban élőkhöz is. Az otthonba olyan egészséges élelmiszerek kerültek, amelyek könnyen fogyaszthatóak, nem igényelnek semmilyen előkészítést.

Mint mondta, nagy szeretettel érkeztek az ünneplőkhöz, mindig külön ajándék a lakók által előadott megható műsor.

Az alpolgármester köszönetet mondott az intézmény munkatársainak a szívvel-lélekkel végzett, áldozatos gondoskodásért. Az Önkormányzat igyekszik minél jobban támogatni az ágazatot, ami reményei szerint nagyobb központi anyagi megbecsülésben részesül a jövőben. Nagyon sok szeretet adnak a kollégák, amit viszonoznak az otthon lakói – tette hozzá.

Török Sándor áldott, boldog Karácsonyt és egészségben töltött új esztendőt kívánt az ünneplőknek. Különösen fontos, hogy valóban békében, szeretetben élhessük meg a hétköznapokat – fogalmazott.


Sárosi Mária református lelkész a bibliai Zakariás fiára, Keresztelő Jánosra utalt, aki felkészítette az emberek szívét az Úr érkezésére. Aktuális üzenet, hogy mi is legyünk készek meghallani Isten szavát, amit a gyerekek által most előadott betlehemes játék is közelebb hoz.


A műsorban felcsendült az ismert dal is:


"Szálljatok le, szálljatok le

karácsonyi angyalok!

Zörgessetek máma este

minden piciny ablakot!

Palotába és kunyhóba

nagy örömet vigyetek,

Boldogságos ünnepet!"


Till Erika, a működtető VCSGK vezetője a sajtónak elmondta, hogy ezúttal is feldíszítették az intézményt, hogy meghitt hangulatban ünnepelhessenek a Gondozóház lakói. Hetek óta készülnek az alkalomra, terápiás és mentálhigiénés munkatársak is segítik az ellátottakat, hogy átérezhessék az ünnepség örömteli perceit.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák