Tökfaragó délután Dunafüreden

  • HIREK
  • 2023-11-08
  • 690 megtekintés
  • img
  • img
  • img

Úgy gondoltam, hogy remek közös program lehet hagyományos tökfaragással és különböző kézműves foglalkozással eltölteni egy jó kis délutánt, ezért megszerveztem az eseményt a Szivárvány téri játszótérre október 29-e, vasárnapra.

18 darab halogén tökkel, különböző színes papírokkal, sablonokkal és színezőkkel vártuk a gyerekeket a programra. Beszereztem kukoricacsöveket is; a héjukból csodás alkotások születtek.


Szerencsénkre gyönyörű idő volt, és csak jöttek és jöttek a gyerekek a szüleikkel. Gyorsan megteltek az asztalok, mindenki lázasan rajzolta, majd faragta a tököket.

A Kadar tanya kisállatokat hozott – a gyerekek legnagyobb örömére; sétáltatták a kecskéket, de lehetett nyuszikat simogatni is.


A cél az volt, hogy legyen egy kötetlen szabad foglalkozás Dunafüreden is a csodálatos őszi időben.


Az általunk közösen készített alkotásokat, faragványokat és rajzokat a dunafüredi buszmegállók mellett kiállítottuk, hogy az arra járók is láthassák, milyen ügyesek a battai gyerekek.


Nagy örömmel mondhatom, hogy a program nagyon jól sikerült, jövőre megismételjük.


Lukács Bernadett

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás