2024. május 09. - Gergely napja
Csütörtök
Min:12°
Max:21°
Péntek
Min:11°
Max:22°
Szombat
Min:13°
Max:22°
Vasárnap
Min:12°
Max:20°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Hirek

Eötvös iskolások a cserháti Kerékpáros Vándortáborban
2023-07-17 - Az Eötvös Iskolával eredményesen pályáztunk ebben a tanévben az Aktív Magyarország" programjához tartozó Kerékpáros Vándortáborra, és ennek eredményeképpen huszonöten bringázhattunk a Cserhát lankás völgyei és dombjai között egy 200 kilométeres túrán.
A sikeres kerékpározás érdekében 34 km-es próbatúrát szerveztünk a Velencei-tó körül, melynek felénél a Katonai Emlékparkban vettünk részt interaktív foglalkozáson lézerpuskalövészettel fűszerezve. Második alkalommal a kerékpáros közlekedés szabályait betartva gyakoroltak a tanulók, a városban bringáztunk, érintve az Óváros Duna-partját is.

Az előkészületeket követően végre elérkezett a nap és elindultunk vonattal Somoskőújfalura a kiindulóállomásunkra. Háromféle vonattal és pesti metrózással elértük úti célunkat, ahol a szállásunk elfoglalását követően helytörténeti sétát tettünk. Ezt követően megkaptuk a jó minőségű teleszkópos bicikliket, és a nagy emelkedőkön ki is próbáltuk együtt a csoportos bringázás szabályainak betartásával.

A második napon Baglyaskő várát nézhettük meg és nagyon érdekes kirándulást tettünk az ipolytarnóci Geológiai tanösvényen, ahol a 20 millió éves őskörnyezetet tekinthettük meg. A látogatás látványos 4D-s mozgószékes mozival zárult.

Másnap útközben megállva végigmentünk a Páris-patak szurdokvölgyében, amely földrajzilag is nagyon látványos és érdekes kirándulás volt. A következő megállóhely Hollókő volt, ahol a 17-18. században kialakított falu történetét hallhattuk meg, ezt követően részt vettünk ásványkiállításon és kézműves sajtokat is megkóstolhattunk. A szállásunk Felsőtoldon volt, ahol finom töltött káposztával vártak bennünket, nagy örömünkre.

A negyedik napon 32 km-t kerekezve Terénybe érkezvén megmásztuk Szanda várát, amely nagyon jó gyalogtúra volt, aminek végén megértettük, hogy miért csak csellel lehetett elfoglalni a várat. A vacsora paprikás krumpli volt, amelyet együtt készítettünk el; dr. Brauswetter Viktor szakácstudását dicséri, hogy a vacsora végén üres maradt a bogrács, miután mindenki jóllakott. Terényből 31km-t Bánkra tekertünk, ahol a helyi kemping faházait elfoglaltuk, és alig vártuk, hogy a nagy melegben fürödhessünk a Bánki-tó kellemes vízében. A gyönyörű tóban felállított műanyagdokk és a vízi biciklizés jó lehetőségeket kínált az úszás és a labdázás mellett. Közben jót pihenhettünk az árnyas fák alatt, s azután várt ránk a finom húsleves és a rántott hús a vacsoránál.

A hatodik napon következett a tábor leghosszabb, 58 km-es távja, melynek célja Balassagyarmat volt.  Útközben sokszor megálltunk kulacsainkat megtölteni, közben kisebb eső is elkapott bennünket. Az út különlegessége volt, hogy Ipolyhídvég és Tótgyarmat között szlovák területen bringáztunk, ahol sokszor találkozhattunk a magyar történelmi múltunk emlékeivel. Balassagyarmatra érkezve leadtuk a bringáinkat, és ezután meghallhattuk a bátor város múltját, majd megnéztük a 200 kerékpárt tartalmazó nagyon érdekes kerékpár kiállítást.

A hetedik napon délelőtt a városi strandra sétáltunk el, ahol szabadtéri sakkozásra, minigolfozásra és strandröplabdázásra is lehetőség volt az úszás mellett, közben jégkrémtortákkal megünnepeltük Flóra születésnapját. Délután háromszori átszállással Pesten keresztül vonatoztuk Battáig, ahol a szülők már nagyon várták gyerekeiket az állomáson.

Köszönjük a segítséget, dr. Brauswetter Viktornak és Szabó Zoltán Sára lányának, akik sokat tettek a tábor jó hangulata és sikeressége érdekében.
Külön köszönet a Remény Bajnoka Alapítványnak, hogy hozzájárult a gyerekek tábori költségeihez.

Hazafelé utazva a gyerekek már nagyon kíváncsiak voltak, hogy jövőre melyik útvonalra pályázunk; lesz még addig időnk, hogy kiválasszuk a számunkra legjobbat a 13 útvonal közül.
Szabó Zoltán és Völgyi Róbert
táborvezetők                        




AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.